Magazin: Robban az e-kiskereskedelem

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 03. 05. 14:07

Tavaly az előzetes becslések szerint az online kiskereskedelem 22,5 százalékkal, mintegy 49 milliárd forinttal bővült, és megközelítette a 266 milliárd forintot. Az eNET előrejelzése szerint középtávon meredeken növekszik a kereskedelem online szegmense. A vasárnapi zárva tartás és az áfaváltozások is segítik ezt a növekedést.

Évről évre hatalmas várakozás övezi az online kiskereskedelem forgalmára vonatkozó beje­lentést. A 2013-as évre vonatkozóan ez a mágikus szám 217 mi­lliárd forint volt, ami a teljes magyarországi kis­kereskedelmi forgalom 3,1 százalékának felelt meg.

Az eNET először végzett középtávú előrejelzést a 2014–2018-as időszakra vonatkozóan. A gazdasági környezet változásait figyelembe véve, makrogazdasági és mikroszimulációs modellek ötvözésével a kutatás eredményeként három forgatókönyv – egy optimista, egy pesszimista és egy realista – született. Látva a magyarországi e-kiskereskedelmi piac alakulását, az eNET szakértői a középtávú előrejelzési modell három forgatókönyve közül a 2014-es évre vonatkozóan legvalószínűbbnek az optimista megközelítést tartották – ennek alapján alakultak ki az írás elején már említett számok.

Fekete péntek

Az online kiskereskedelemben a 2014-es év egyik legnagyobb durranásának a hazai webáruházak Black Friday akciói számítanak. Ugyan már a korábbi években is voltak ilyen kezdeményezések, de igazán az idei, 2014-es évben teljesedtek ki. Számos médiumban lehetett hallani a nagy webáruházak akcióiról és elért eredményeiről. Az internetezők számottevő táborát ragadták magukkal a kedvezmények, olyannyira, hogy csak ezekhez kötődően körülbelül 2,3-2,7 milliárdos forgalmat generáltak a webáruházak számára.

A bővülés nem csak az Amerikai Egyesült Államokból származó kereskedői fogásnak köszönhető. A tavalyi évben is több új, nagy szereplő jelent meg a piacon, akik jelentős forgalmat bonyolítottak le. Továbbá a vásárlási szokások átalakulása, az internetes vásárlásba vetett bizalom növekedése is szerepet játszik az erőteljesebb növekedésben. A logisztikai szolgáltatók innovációi, mint például a csomagautomaták megjelenése, a termékátvételi lehetőségek kibővítésével még kényelmesebbé teszik az online vásárlást. Mindezek mellett hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a fejlettebb piacokon már egy ideje nagy forgalmat generáló termékkategóriák, mint például a ruházat, a baba-­mama vagy éppen a játék.

Újabb lökés a vasárnapi zárva tartás?

Az eNET előrejelzése szerint a 2015-ös év online kiskereskedelmi szempontból mindenképpen érdekesnek ígérkezik. A korábbi trendeknek megfelelően tovább nő a piac, és a növekedésben nem várt tényezők is szerepet játszhatnak.

Kis Gergely, az eNET partnere szerint az e-kereskedelemben a legizgalmasabb kérdés jelenleg a vasárnapi kötelező zárva tartás hatása az internetes kereskedelemre. Biztosan van olyan vásárlói réteg, mely hét közben nem ér rá vásárolni, a szombati tumultusban nem akar részt venni, és ők óhatatlanul a vasárnapi vásárlók közé kerülnek, akik a jogszabályi módosulások miatt várhatóan preferálni fogják az online vásárlást.

A jogszabály végleges formája még nincs meg, de a szakértő szerint nem érdemes túlszabályozni a kérdéskört, mert az a külföldi országok költségvetéseit gyarapíthatja – megjelenhetnek a külföldi rendszámú futárautók, és a külföldről kiszállítást végző cégek. Igény lesz a vasárnapi vásárlásra, és mindazok, akik ebben lehetőséget látnak, igyekezni fognak kiszolgálni az igényeket a jogszabályi keretek között.

Minőségi webboltok

– A tavalyi év speciális volt abban a tekintetben, hogy rendkívül sok újdonság történt az e-kereskedelemben, megjelent több nagy szereplő, ez pedig felpörgette a piacot – ismerteti Bognár Ákos, az Ország Boltja díjat kétszer is elnyerő jateknet.hu ügyvezető igazgatója. Tavaly a Black Friday alkalmából meghirdetett akciók is sikeresek voltak, a nagy áruházak rengeteg pénzt költöttek az esemény hirdetésére, ebből pedig az egész piac profitált.

Az ügyvezető úgy véli, a nagy szereplők piacra lépésével megerősödött az e-kereskedelmi piac tisztulása, a folyamat 2015-ben tovább folytatódik. Ezt jó dolognak tartja, mert így a minőségi szolgáltatásokat nyújtó webboltok maradnak fenn, ez pedig tovább erősíti a vásárlók bizalmát az online vásárlással kapcsolatban.

Bognár Ákos meglátása szerint idén is több nagy szereplő online megjelenése várható, akik átrendezhetik az e-kereskedelem piacát. A vasárnapi kötelező zárva tartás is növelheti a webáruházak forgalmát. A jogszabályi értelmezések tisztázása után fogják látni ennek konkrét hatását.

Alternatív átvételi pontok

Az e-kereskedelmi piac stabil növekedéséről számol be Deák András, a Libri-Shopline Nyrt. üzletfejlesztési igazgatója is. Saját cégük tekintetében még nem tudott adatokkal szolgálni, annyit elárult, hogy a várakozásoknak megfelelően számottevő növekedésről számolhatnak majd be.

 Deák András üzletfejlesztési igazgató Libri-Shopline


Deák András
üzletfejlesztési igazgató
Libri-Shopline

Deák András szerint felkészültek az új szereplők megjelenésére. Meglátása szerint piaci szinten a szereplők bővülése pozitívan hat, hisz a több szereplő több vásárlót vonz az e-kereskedelem felé, továbbá a verseny jó, mert frissen tart, és tanulnak egymás tevékenységeiből.

A boltok kötelező vasárnapi zárva tartását illetően a napi vásárlási cikkek piacán lát potenciált, de csak akkor, ha a szállítás a vásárlástól számítva néhány órán belül meg tudna valósulni. Meglátása szerint a rendelések teljesítésének módjaira alternatívát jelenthet néhány olyan átvételi pont, mint például a benzinkutak, csomagautomaták, melyek vasárnapi nyitva tartásra engedélyezett helyek, és ahová már vasárnap előtt kiszállítják az árukat. A könyvpiac esetében a könyvek digitális változata jelenthetné az igazi alternatívát a bolti zárva tartásra, hiszen az e-könyv egy fájl, vásárlását követően azonnal olvasni is lehet – jelezte Deák András.

A Tesco sajtóosztályától kapott információk alapján az online vásárlás rohamosan fejlődik Budapesten és vonzáskörzetében, valamint Szegeden és környékén. Jelenleg 120 ezer regisztrált felhasználója van a webáruháznak. Teljes munkaidőben 400 munkatársuk foglalkozik e-kereskedelemmel, 4 áruház, 4 átvételi pont, 66 utó áll az online vásárlók rendelkezésére. A tipikus felhasználó hetente egy-kétszer vásárol online, és konkrét számok nélkül azt is elárulták, hogy a kosárérték magasabb, mint az áruházban. Azt viszont nem tudtuk meg, hogy mely földrajzi területen lesz még elérhető az online kiszolgálás.

Vass E

Kapcsolódó cikkeink