Magazin: Mindennapi kenyerüket

A közétkeztetésben az elmúlt évtizedben semmi nem változott – mondhatjuk egy sor iskolai, óvodai vagy éppen börtönkonyhán körülnézve. A közétkeztetés óriásit változott az elmúlt évtizedben – mondhatjuk számos munkahely, modern intézmény konyháját figyelve. Ma még szinte mindenki az anyagi korlátokkal van elfoglalva, de a táplálkozás-egészségügyi szempontokat már nem lehet erre hivatkozva átlépni!

Eddig nagy biznisz volt a gyermekétkeztetés, állítja iskolaigazgató interjúalanyunk, ezért érint most előnytelenül néhány köz­ét­keztető céget­ az ÁNTSZ tavaly deklarált táplálkozás-egészségügyi ajánlása. Pedig a szakemberek többsége minden hibájával együtt is jónak és előremutatónak tartja a kezdetben nagy vitát kavaró javaslatot. Ezzel együtt érzékeltetik: főleg a gyerekek egészséges táplálkozásának megszervezése kíván minden érintettől odafigyelést, igényszint-változtatást, sőt, hatékonyabb gazdálkodást is.

Lehetne előremutató is

Ha meg akarjuk érteni a mára kialakult helyzetet, az elejéről kell kezdenünk.
A rendszerváltás után – magát megnevezni nem kívánó szakértőnk szerint – az „iparág” nagy cégek kezébe került, ami hibának bizonyult. A főzőkonyhák nagy hányadából tálalókonyhákat csináltak, ahová óriskonyhákból érkezik az ebéd. A nagy közétkeztető cégek némelyike még mindig ugyanazon az úton próbál haladni, mint 20 éve, a gyökeres változás helyett a hibákat javítgatva. A közbeszerzési szabályok minden racionalitásuk ellenére is gyakran gátolják a táplálkozás-egészségügyi szempontból járható megoldások alkalmazását.

A kicsik gyorsabban tudnak (tudnának) alkalmazkodni a helyzethez, többen rá is „mozdultak” a helyi termékekre, ami nemcsak valami trendekhez való alkalmazkodásként értékelhető, de ezzel egyrészt hazai termékek kerülnek a közétkeztetésbe, másrészt lehetőséget kap a helyi munkaerő. Hasonló okok miatt lenne érdemes a szakmának jó kapcsolatot kialakítani a terméktanácsokkal is.

Persze a megoldás nem ennyire egyszerű, hiszen sok helyen nincs is akkora helyi termelői kínálat, amivel el lehetne látni a konyhákat. A helyi munkaerőnek konkurenciát jelentenek a mostanában megjelent „ételgyárak”, amelyek – minden nemzetieskedés nélkül – ugyan elég jó minőségű és ízű, de nem magyar alapanyagból gyártanak konzervminőségű termékeket, amivel nem utolsósorban az étkezés sokszínűségét is akadályozzák.

A szomorúbbik oldal

Aki naponta találkozik a forráshiány miatti problémákkal, nem tudja csak üzleti szemmel nézni a helyzetet, ami az ország egyes szögleteiben egyre nehezebb. Az emberek szegénysége csak egy dolog – az áremeléseket sok helyen sem az önkormányzatok, sem az érintett vállalkozók nem tudják „követni” – állítja Pálházyné Sármány Csilla, az Élelmezésvezetők Országos Szövetségének elnöke. Ami az alapanyagot illeti, ott tartunk, hogy a szezonális alapanyag nem jelent olcsó alternatívát; a zöldség és a gyümölcs nyáron is drága.

Akárhonnan nézzük: mind többször kell szembenézni a ténnyel, a közétkeztetés sok területen állami feladat, és a szociális ellátás pedig kényszerítő igény. És ha valakinek a jóllakás a prioritás, az nem foglalkozik olyasmivel, mint az ételek sótartalma.

Hol van valódi mozgás?

A szakma szempontjából az utóbbi­ néhány év legfontosabb, legtöbb szakembert megmozga­tó újdonsága két­­­ségkívül az Országos Tisztifőorvosi Hi­vatal tavaly kiadott táplálkozás-egész­ségügyi ajánlása volt a rendszeres­ étkezést biztosító, szervezett élelmezési ellátást nyújtó közétkeztetők számára. A közétkeztetésben érdekelt cégek vezetői gyorsan meg-, illetve­ felszólaltak, reakcióikban jobbára az intézkedés árnövelő hatásaira és az egyeztetések elmaradására hivatkoztak – talán emiatt is lehetett, hogy a média szenzációhajhászabb része nem az ajánlás céljait emelte ki híreiben, hanem a költségek lehetséges emelkedését. (folytatjuk)