Magazin: Megalkuvások nélkül – Interjú a budapesti Chaine de Rotisseurs szakácsverseny harmadik helyezettjével, Mede Ádámmal

Az MVI által is aktívan támogatott idei ifjúsági szakács-világbajnokságon, a budapesti Chaine de Rotisseurs versenyen harmadik helyezést ért el Mede Ádám, az Onyx étterem 24 éves szakácsa. Gyerekkora óta kötődik a konyhához, óriási benne a tudás- és az önmegvalósítási vágy. Mit ad neki a mostani siker – erről kérdeztük a fiatal szakembert.

Honnan a hatalmas eltökéltség?

Mindig szerettem a főzést, de a döntést, hogy szakács leszek 17-18 évesen hoztam meg. És akkor már természetesen jó szakács akartam lenni, a legjobbaktól tanulni, így egyáltalán nem volt fájó, hogy először csak mosogatásra alkalmaztak a Costesben. Aztán hamar a tűzhelyhez engedtek, és Vieira csapatában másfél év alatt rengeteget tanultam, akárcsak a következő másfél évben az Onyxban Szulló Szabinától és Széll Tamástól.

És az ilyen éttermek automatikusan versenylázat ébresztenek a szakácsban?

Igazából inkább ki akartam próbálni magam, azért akartam ott lenni, hogy megmérjem magam nemzetközi szinten is. Örülök a sikernek, de nem mérföldkőként kezelem azt, nem ültem le „pihenni”, most is ugyanúgy fel vagyok töltődve, mint a verseny előtt.

Szívesen tettem bele a rengeteg munkát a felkészülésbe, és nagyon hálás vagyok Tamáséknak óriási segítségükért. Ugyanakkor nem érzek késztetést, hogy rövid időn belül újra a versenyzésre gondoljak, hiszen a felkészülés nehezen hozható össze a napi 14-15 óra munkával. És hát a szakácsversenyek a maguk számtalan kötöttségével nem is igen illenek az egyéniségemhez, stílusomhoz.

Miért, milyen az Ön stílusa?

A sallangmentes főzés és a nem túlbonyolított tálalás. Számomra nem igazán fontos a ma szinte kötelező „optikai tuning”, inkább az ízekkel szeretnék hatni – az általam kreáltakkal – és az állagokkal. Szeretem a gyermekkor klasszikus ízeit visszahozni, de 21. századi iskolázásban, 21. századi eszközökkel.

Szeretne saját konyhát, saját műhelyt?

Nem érzem még, hogy itt lenne az ideje, talán majd 4-5 év múlva. Szerintem a szakácsnak ki kell forrnia ahhoz, hogy séffé váljon: nagyon kell tudni koncentrálni, meg kell tanulni bánni az emberekkel. Persze minden szakácsnak a Michelin-csillag az álma, de ha én a közelébe kerülhetnék, akkor azt a saját kis éttermemben, a szabad stílusom honorálásaként szeretném megkapni.

A legelismertebb hazai éttermekben dolgozott – nem hiányzik a külföldi tapasztalatszerzés?

Minden fiatal szakácsnak el kell indulnia egyszer, bármilyen helye legyen is itthon, hiszen a külföld gazdagítja, formálja az embert és szakmai kifejezésmódját. Szakácsnak lenni nem a megalkuvásokról szól, aki fejlődni akar, az egy idő után nem fogja jól érezni magát az állóvízben. Hogy én hová mennék majd szívesen? Olyan étterembe, ahol nem a körítés a lényeg. Tom Carriage-nél, a 2 Michelin-csillagos The Hand & Flowers pubban, vagy az Atxondóban, Baszkföldön biztosan otthon érezném magam.