Magazin: Logikus igények – A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke a vendéglátás aktuális helyzetéről

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 09. 20. 07:06

Még a szakmai közvélemény is keveset tud a vendéglátás valódi helyzetéről, statisztikai adatairól, jövőképéről, ezért készült el egy átfogó tanulmány
az MVI megbízásából – mondta el Kovács László a KamaraOnline-nak adott interjúban. Az elnök legfontosabb gondolataiból idézünk.

Kovács László

Korábban vendéglátósként rengeteg kéz között kallódtunk; 2010 óta, ekkor lettem az ipartestület elnöke, legalább négy államtitkárral és államtitkár-helyettessel dolgoztam együtt, nemegyszer az elejétől kezdhettem a terület megértetését, a problémák feltárását az illetékesnek. Mire beindultak volna a folyamatok, már új ember jött. Remélem, most hosszú távra lehet tervezni. Dr. Bienerth Gusztáv turisztikai kormánybiztost ambiciózus emberként ismertem meg, nincsenek előítéletei, rossz berögződései. Más területről érkezett, de az előélete imponáló, céltudatos ember.


Az MVI a tulajdonosok érdekszövetségeként köteles a törvényhozók tudomására hozni a betarthatatlan jogszabályokat és javaslatokat tenni újakra. Így lehet kialakítani nemcsak elviselhetőbb, hanem kellemesebb vállalkozói környezetet. Vendéglátás létezik turizmus nélkül, de turizmus nem létezik vendéglátás nélkül! Erről egyetlen fejlesztési koncepció összeállítója sem feledkezhet meg.

Nagy szükség van rá, hogy életképes, a mindennapi munkában alkalmazható jogszabályok szülessenek, mint legutóbb a jövedéki törvény esetében, amelyért az ipartestület is rengeteget tett, majdnem egyéves munkánk van benne, folyamatosan tárgyaltunk a NAV jövedéki osztályával, és egyeztettünk a szakminisztérium államtitkárságával.

A Bienerth úrnak megfogalmazott problémákat, felvetéseket egyelőre tanulmányozzák, gondolom, ősszel sor kerülhet érdemi megvitatásukra is. A javaslatainkat több politikusnak is megküldtük, egyszerűen azért, hogy minél többen vegyenek részt a gondolkodásban. Felvetéseink egy része jogszabály-módosítást igényel, de vannak olyan pontok is, amelyekhez ez nem szükséges, akár azonnal cselekedni lehetne. Ilyen például a borravaló kezelésének kérdése. Ma, ha a pincérnél több pénz van, mint amennyi a pénztárgépben szerepel, az szabálysértés. Az MVI ezért azt javasolja, hogy a pénztárgéprovancskor 10 százalékos mértékig tegyék lehetővé a pénztár egyenlegének túllépését a pénztárgép által nyilvántartott forgalomhoz képest.

A vendéglátás jellemzően nem multi szektor, rengeteg a mikro-, kis- és középvállalkozás, amelyek tetemes nagyságú adót fizetnek be az államkasszába. A mi szakmánkban végképp igaz a mondás, hogy egy fenékkel nem lehet több lovat megülni. Aki jó vendéglőt visz, az nagy valószínűséggel nem tud kettőt üzemeltetni hasonlóan magas színvonalon, hármat pedig biztosan nem, s ez még akkor is igaz, ha akadnak ritka kivételek.

A munkaerőhelyzet régóta probléma. Ezért örülünk, hogy 2017-től 18 százalék, majd 2018-tól 5+4 százalékos lesz a vendéglátás áfája. Jó lenne tudatosítani, hogy ettől nem fog általános árcsökkentési hullám végigsöpörni a vendéglátóhelyeken. Sokan ebből fogják valamennyire rendezni a béreket, és juthat különböző fejlesztésekre, gépvásárlásokra is. Utóbbi különösen fontos a fővárosi és központi régió vendéglátósainak, hiszen ki vannak zárva az uniós pályázatokból.

Aki tisztességesen sokat dolgozik, ha nem is azonnal, de megtalálja a számítását itthon. Meglesz a lehetősége a szakmai továbblépésre, akár arra is, hogy egyszer saját vendéglője legyen. A vendéglátásban a mai napig vannak szerencselovagok, akik villámgyorsan akarnak meggazdagodni, de nem az övék a jövő. Az inkorrekt, mások munkájával visszaélő „vállalkozókat” az ipartestület kiközösíti a soraiból, és előbb-utóbb nem lesz helyük a magyar vendéglátásban. Azt csak üdvözölni lehet, ha a hatóságok olyan üzleteket ellenőriznek gyakran, ahol folyamatosak a visszaélések.

A vendéglátás hazai megítélése csak lassan javul, de ma jóval kevesebb a negatívum, mint korábban. Ezt a vendégek észreveszik, értékelik. Ma egyre többen látják, hogy a vendéglátás nem egyfajta pénzmosoda. Az itt dolgozók kemény munkával egyre jobb minőséget nyújtanak.

Szakmánk sokat nyerne azzal, ha a szakhatóságok a NÉBIH-hez hasonlóan a területünkhöz kapcsolódó útmutatót állítanának össze. A NÉBIH a legfontosabb feladatának nem a büntetést tartja, hanem az oktatást, a közös munkát. Elkészítették útmutatójukat a vendéglátás és közétkeztetés higiéniai gyakorlati szabályozásáról, amely olyanra tanít minket, amire az iskola nem tanított kellő komolysággal: a konyha tisztán tartására, az ételek biztonságos elkészítésére. Ilyen érthető, magyarul megfogalmazott jogszabálygyűjteményre lenne szükség másoktól is – például a NAV-tól vagy a munkavédelmi és más hatóságoktól.

Kapcsolódó cikkeink