Magazin: Ki miért felelős?

A szakképzés színvonalának emelése meghatározó tényező vendéglátásunk minőségének javításában. A sokat támadott szakiskolák most visszadobják a labdát: a szakmai szervezetek segítségét kérik az elvárások teljesítéséhez. Varga Zoltán, a Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola szakmai igazgatóhelyettese volt a kezdeményezője annak a párbeszédnek, amelynek első lépéseként nyár közepén egyeztetésre került sor több szervezet képviselőjével. A vádaskodások helyett inkább az előrelépés lehetőségeit kereső fiatal szakemberrel beszélgettünk.

– Mik Ön szerint a hazai szakképzés legégetőbb problémái?

A szakma felől a leggyakrabban hallható probléma, hogy nem piacképes tudással kerülnek ki az iskolapadokból a fiatalok. Elavult tankönyvekből tanítanak az iskolákban, nem ismerik az alapanyagokat, technológiákat, és a munkához való hozzáállásuk sem megfelelő. Minden kritika sokszor, sok fórumon elhangzott már, de megvalósítható megoldást még soha senki nem adott.

Első látásra egyszerűnek tűnik a megoldás: írjunk új tankönyveket, képezzük tovább a szakoktatókat, illetve oktassanak azok, akik a szakma éllovasai! Esetleg írjuk át a tanmenetet, és adjuk oda a szakma által elvárt nyersanyagokat a tanulóknak, hogy azokat holnaptól a legkorszerűbb technológiákkal dolgozzák fel. A valóságban nincs megoldás, aminek megvalósítása rövid távú eredményekhez vezethet.

A tankönyveknek szigorú szabályoknak kell megfelelniük, nem lehet egy jó szakmai könyvre holnaptól rámondani, hogy ez az új tankönyv. A szakma élvonalbeli mesterei megfelelő pedagógiai végzettség nélkül nem taníthatják a diákokat. (Persze ők egy átlagos szakoktató fizetéséért el sem jönnének az iskolákba.) A különleges nyersanyagok, modern technológiák alkalmazása az iskolai gyakorlatokon – ennek anyagi forrásairól ne is beszéljünk!

Először a szerepeket kellene tisztázni Hová juttassa el az iskola a tanulót? Mit tanítson meg neki, és milyen mélységben? Mi a szerepe a gyakorlati képzőhelynek? Egyáltalán: kinek mi a felelőssége? A jogszabályokban vannak ugyan elvi válaszok, de a gyakorlatban ebből ma kevés valósul meg. Hatékony változást a szakemberképzéstől (tehát nem a szakképzéstől!) várhatunk, ez pedig szakmai összefogás nélkül nem fog menni.

– Jók nekünk a duális képzés feltételei?

A duális szakképzés lényege, hogy a tanuló gyakorlati oktatása a gyakorlati képzőhelyek (a vendéglátó-ipari egységek) feladata, az iskoláé pedig elsősorban az elméleti tudás átadása. Jelenleg a hároméves szakképzés első évében kell a tanulóknak iskolai gyakorlatokon részt venniük, a második tanévtől már a gyakorlati hely feladata a szakmai gyakorlati képzés.

Eddig jellemzően egy hetet az iskolákban, egy hetet a gyakorlati képzőhelyeken töltöttek a tanulók. Tehát eddig is azon múlott elsősorban a frissen végzett szakember tudása, hogy hol töltötte a szakmai gyakorlatát, és nem azon, hogy melyik iskola padjait koptatta.

Sajnos a gyakorlati képzőhelyek nagy százaléka nem alkalmas arra, hogy tanulót foglalkoztasson, ám ezek megítélése nem az iskola, hanem a kamara feladata. Az iskolának helyet kell találnia mindenkinek, azoknak is, akikre szakemberként nem lesz szüksége a szakmának.

– Két évtizede téma a szakképzés minősége, maguk a tanárok is alacsony színvonalúnak tartják. Miért adják ki az elavult tankönyveket újra és újra?

Tisztázni kell, mit várunk el egy frissen végzett szakácstól, cukrásztól, pincértől. Ha elfogadjuk, hogy nem receptúrákat, hanem technológiákat kell tanítani, akkor elkezdhetünk szakkönyvet írni! Szerintem egy jó szakkönyv irányt mutat, akár több lehetőséget is levezet, bemutatva az eltéréseket közöttük.

Érdekes kérdés az is, hogy a mai fiatalok hányszor vesznek könyvet a kezükbe. 2013-ban inkább valamilyen internetes alapú tudásbázison kellene gondolkodni, amely hatékonyan módosítható, frissíthető. A tanulókkal azt kell megtaníttatni, hogy hol tudnak informálódni a szakma fejlődéséről, honnan gyűjtsenek anyagokat. Amennyiben készítenénk egy 800 oldalas tankönyvet, azt a mai diákok elég hamar feltennék a polcukra. Biztosan kell valami alapokat lefektető szakirodalom, de az nem biztos, hogy a klasszikus tankönyvformát kellene mögé gondolni. Érzésem szerint a szakma egyre inkább elmegy az élelmiszer-ismeret, a kémia felé. Amennyiben ismeri a szakács az alapanyagot, az alapvető technológiákat, beszél nyelveket, ambiciózus, van benne szakmai alázat, nyitott és kreatív, biztos nagy jövő vár rá.

– Hogyan tudja magát tovább képezni egy szaktanár?

A szaktanárok továbbképzése nagyon fontos terület. Sajnos igen költséges is. Jellemzően sem az iskolák költségvetése, sem a pedagógusfizetés nem tudja fedezni ezeknek a megfelelő gyakoriságát, és vannak, akik nem is szeretnének áldozni erre. De olyan szakoktató is van, aki az iskolán kívül hétvégenként, ünnepnapokon, délutánonként vállal munkát és dolgozik a szakmájában. Sajnos ennek általában nem a szakmai kíváncsiság, hanem a megélhetés a motivációja. Szerencsére vannak olyan vállalkozások, szakemberek is, akik még mindig szívesen támogatják a szakiskolákat, az oktatók képzését.

Az iskolai oktatók általában igenis próbálják frissíteni tudásukat, de a kollégáimnak az iskolában nem az a legnagyobb bajuk, hogyan tudnának szakmailag még hatékonyabban együtt szárnyalni a diákokkal, hanem az, hogy az oktatáshoz szükséges fegyelmi feltételeket megteremtsék.

– Mik voltak a találkozó konkrét eredményei?

A felkért szervezetek mind képviseltették magukat a találkozón, és a szeptemberi találkozóra még több meghívottal számolok!

Bár a beszélgetésen az alapfelvetést nem mindenki tartotta sokat ígérőnek, megegyezés mégis született egyfajta feladatbank, azaz kész gyakorlati feladatsorok elkészítéséről. Azóta elkészült egy olyan levél alapja, amit a szervezetek képviselői együtt küldhetnek el az illetékes szerveknek a közvetlen finanszírozás nehézségeinek megoldásához szükséges jogszabályváltozás érdekében. Az MGE jelezte, hogy szívesen indítana képzést a szakoktatóknak is, amennyiben lesz rá jelentkező, illetve az akkreditáción is elgondolkodnak.

– Van-e értelme korszerű vizsgatételeket alkotni, ha nincs, aki tanítsa, és nincs tankönyv, amiből tanítsák?

Valóban volt kolléga, aki szerint fordítva üljük meg a lovat. Ennek ellenére egy gyakorlati vizsgatételsor-ajánlás segítséget jelenthet a szakoktatók számára is, már amennyiben valós éttermek mai készítményei kerülnek benne megjelenítésre. És ha a leírtak kötelezővé válnak, bizonyos képzők nem pipálhatják ki a vizsgát a rántott hússal vagy levesporokból készült ételekkel.

Mit vár a következő találkozóktól?

Amennyiben a szakmai szervezetek képviselői és rajtuk keresztül a szakemberek is megismerik az iskolák helyzetét, egyáltalán kommunikál egymással a két oldal, az előbb-utóbb elvezethet valamilyen konszenzushoz. És ha megoldási javaslatokat készítünk, és nem problémákat sorolunk, az előrébb viheti a dolgokat.