Magazin: Az éttermi szoftver beszerzése hosszú távú beruházás

Szerző: Trademagazin Dátum: 2017. 05. 16. 07:55

Élénkülni látszik az éttermi rendszerek piaca – tudtuk meg a terület néhány meghatározó beszállítójának vezetőjétől –, új vendéglátóhelyek ma már nem nyitnak éttermi szoftverek nélkül. Ezek kiválasztásakor továbbra is fontos szerepe van az árnak, ám a vendéglátósok egyre inkább az igényeiknek leginkább megfelelő termék és a hozzá tartozó szolgáltatások mellett döntenek.

Ettermi rendszerek 1

Ettermi rendszerek 2

Ettermi rendszerek 3

2016-ig lassú növekedést tapasztaltunk az éttermi szoftverek piacán – elemez Szabó Dávid, a Szintézis Zrt. vezérigazgatója –, ám a tavalyi év meghozta a változást. Megpezsdült a piac, egyre több vendéglátóegységnél jelentkezett a fejlesztési igény. A Szintézis saját éttermi szoftverével (Éttermi Segéd) igyekszünk ezeket az igényeket kiszolgálni. Figyeljük a trendeket, fejlesztési irányainkat a piac visszajelzései alapján határozzuk meg.

Az elmúlt években a vendéglátás jól teljesített, amit az éttermi rendszerek piaca is követett – állítja Bagdi Sándor, a UCS RKeepeR Kft. ügyvezetője. – Új egység már nem nyit éttermi szoftver nélkül, de igazán figyelemre méltó, hogy szinte minden régi motoros is elkezdte használni ezeket. Rengeteg új belépő szoftver jelent meg a piacon, ugyanakkor az is örvendetes, hogy aki felismeri, hogy az általa választott rendszer mégsem tudja a megálmodott funkciókat, vagy nincs szerviz mögötte, az kész arra, hogy váltson egy komolyabb, valódi szervizháttérrel rendelkező szállítóra.

Újabb és újabb cégek jelennek meg a piacon különböző éttermi rendszereket ajánlva – véli Soltész Nagy Anetta, a Stand-Mágus Kft. ügyvezetője is –, ezzel szélesítve a vendéglátószoftverek kínálatát, és természetesen minden „régi” céget is arra ösztönöz, hogy folyamatosan fejlessze saját szoftverét.

A tulajdonosokat és döntéshozókat már nem arról kell meggyőzni, hogy szükséges-e valamilyen vendéglátóipari rendszer, hanem arról, hogy a szoftverekben rejlő lehetőségeket minél jobban kihasználják – teszi mindehhez Koma Krisztián, a Byte Rid-
er ügyvezetője. – Remélem, e rendszerek következő „evolúciós lépése” az lesz, hogy felhasználói szinten egyre inkább megjelennek az új és újabb igények, és piaci előnyre tud szert tenni mind a vendéglátós, mind a szoftverfejlesztő, aki lépést tart, vagy akár meg is előzi a kor aktuális kihívásait, lehetőségeit.

A fejlődés útja

Egyre több vendéglátós használ vendéglátó szoftvert – folytatja Soltész Nagy Anetta –, hogy pontosabban átláthassa üzletmenetét, ellenőrizhesse alkalmazottait és végezze a szükséges adminisztrációt – ezzel pénzt és főként időt spórol meg. Ráadásul megérkezett a vendéglátósok ifjú generációja is, akik már a technika világába születtek bele, és nekik természetes e rendszerek használata, számukra szinte elképzelhetetlen a papírozás. Mindez nem a vendéglátóhely típusával függ össze, inkább a tulajdonos hozzáállásával, hiszen a legkisebb hely tulajdonosának is fontos, hogy el tudja számoltatni az alkalmazottait, átlássa üzletmenetét.

Tapasztalatunk szerint az újonnan nyíló egységek már igénylik a pontos nyilvántartásokat – erősíti meg az előbbieket Szabó Dávid is –, függetlenül a vendéglátóhely típusától. Egy pontosan vezetett nyilvántartás elengedhetetlen a jól működő, tervezett üzleti modell megvalósításához, illetve a profit tudatos maximalizálásához. A „beütögetős” kiskasszákat egyre több helyen váltják ki az érintőképernyős all-in-one megoldásokkal. A komplett rendszerekkel gyorsabb, egyszerűbb és átláthatóbb a munka, de egyre nagyobb az érdeklődés az online blokknyomtatós rendszerek iránt is.

Az Éttermi Segéd rendszerünk univerzális megoldást nyújt a vendéglátóegységek számára, rugalmas és paraméterezhető. Előnye, hogy az egyszerű forgalmat követő nyilvántartásokon túl akár a mélyebb, receptúraszintű alapanyag-kezelésre is képes – e funkciója az éttermekben, cukrászdákban különösen kedvelt. Meglévő ügyfeleink körében nagy az érdeklődés a konyha-pincér közötti kommunikáció digitalizálására; a szakácsok a konyhában elhelyezett érintőkijelzős monitorokon keresztül jelezhetik, ha elkészült egy étel. A PDA-kat felváltó tabletes rendelésfelvétel is egyre népszerűbb.

Még több plusz

Bagdi Sándor szerint a gyorséttermi szegmensben a leglátványosabb a technikai fejlődés.

– Az R-Keeper kassza vendég felé fordított másodkijelzője minden vendégnek ajánl az addigi rendeléséhez még valamit, az ilyen eszközökkel tehát nem a pultos hangulatán vagy motiváltságán múlik a pult forgalma. Terjed a hagyományos ártáblát váltó digitális MenuBoard, amely a tételeket és árakat közvetlenül az éttermi rendszerből frissíti, és képekkel illusztrálva jeleníti meg. Ha egy étel elfogy, a kasszás egy gombnyomással leveszi azt. A következő lépés a gyorséttermekben itthon is a kioszkok megjelenése. Az önkiszolgáló, érintőképernyős kioszkokon a vendég maga rendel és akár fizet. A vendéget vendéghívón hívjuk az ételkiadóhoz vagy a kasszához

Az à la carte üzletekben is megvan a lehetősége az automatikus keresztajánlásoknak. A vendég étlap helyett egy tabletet kap, amelyen rendel. A képekkel színesített menütételekhez az RKeepeR Order szoftver mindig ajánl még valamit. A vendég többet rendel, nincs elvesztett utánrendelés, egyenletesebben terhelődik a konyha, kevesebb pincér is elég a rendelések rögzítéséhez.

A mai vendéglátóipari rendszereknél a legfontosabb igény a forgalom szerinti elszámoltatás megvalósítása – mondja Koma Krisztián. – Erre kivétel nélkül minden egységnek szüksége van. Másik fontos terület, amit sajnos már nem minden vállalkozás követel meg, a készletelszámoltatás. A vendéglátásban ez nagyon komplex, nehezen kivitelezhető feladat. Szoftverünk rengeteg egyedi és nagyon hasznos funkciót tartalmaz ezen a területen is. A felmerülő „plusz” szolgáltatások között talán a legkeresettebb termékünk a pincér mobilterminál. A vendéglátás is emberi erőforráshiánnyal küzd, nagyon nehéz megfelelő számú és tudású munkaerőt találni, nem is beszélve mindennek a költségvonzatáról. Mobilpincér-szoftverünk óriási segítséget nyújthat ezen a területen. Kevesebb munkaerőre van szükség, a szoftver fenntartása pedig nagyságrendekkel költséghatékonyabb. A rendelés munkafolyamatának idejét nagymértékben lerövidíti a mobilpincér-terminálunk használata, így az asztalok forgási sebessége pozitívan változik.

Kapcsolat a vendéggel

A vállalkozások ma a vendéglátóipari rendszerekben rejlő lehetőségek közül nagyrészt még csak az elszámoltatást végző „alapfunkciókat” használják ki – folytatja az ügyvezető. – Ennek lehet oka egyrészt az is, hogy a szoftverek még nincsenek felkészítve egyéb szolgáltatásokra, másrészt valószínű, hogy még az igény sem jelent meg a vendéglátók oldaláról. Remélhetőleg a közeljövőben ez a terület is ki fog teljesedni – vannak is már úttörői.

Komoly jelentőséget tulajdonítunk a törzsvendégkezelésnek – fejti ki Soltész Nagy Anetta –, amely lehetőséget biztosít a vendéglátósoknak, hogy „körbeudvarolják” törzsvendégeiket: egyéni kedvezményeket adhatnak nekik, rögzíthetik születési adataikat, korábbi rendeléseiket, külföldi vendégeiket saját nyelvű vendégblokkal tisztelhetik meg, és ezeket, valamint sok hasonló más adatot a vendégstatisztikai részben nyomon is követhetik. Szoftver nélkül egy ilyen nyilvántartás elképzelhetetlen.

Az asztalszervizes éttermekben a vendég kezébe adott tablet a vendégelégedettség rögzítésére is alkalmas – hangsúlyozza Bagdi Sándor. – Előre beállított paraméterek alapján értékelhető az üzlet, a felszolgálás vagy az ételek. Gyorséttermi környezetben ugyanez a vendég felé fordított másodkijelzőn valósítható meg érintőképernyős megoldással. Szoftverünk a törzsvendégek kezelésén és a velük folyamatos kapcsolattartás mellett vendégszerzésre is kész megoldásokat nyújt. A szoftver által generált QR-kód kuponokat Facebookon kiküldve toborozhatunk olyan vendégeket, akik eddig még személyesen nem jártak üzletünkben.

Egy éttermi rendszer bevezetése, amellett hogy felgyorsítja az értékesítést, átláthatóvá teszi a folyamatokat, így segítve a marketing tervezhetőségét és mérését – emeli ki Szabó Dávid. – A Szintézis rendszere kezeli a hűségkártyás értékesítést, de összeköthető weben történő rendelésfelvétellel is. A szoftverben számos fejlesztési potenciál van, igyekszünk ezeket az újításokat minél jobban kiaknázni.

Új a nap alatt

A magyar vendéglátás még mindig erősen „pincéralapú” – állítja a szakember –, ezzel párhuzamosan viszont egyre nagyobb a hiány a képzett és udvarias kiszolgálóból. A digitális átállás hazánkban egyelőre a személyzet dedikált munkafolyamatok felé irányításában jelentkezik, tehermentesítve őket, hogy minél jobb vevőkommunikációra és kiszolgálásra összpontosíthassanak. A vendégek „önállósodására”, például az élő személyzet nélküli rendelésfelvétel és fizetés elterjedésére még várnunk kell, de mindenképpen az interaktív megoldásoké a jövő. A Szintézis az idei évre tervezett nagy lendületű, innovatív fejlesztések érdekében bevezette az automatikus jogszabálykövetésen felül, a program rendszeres, nagyobb léptékű verziófrissítését. Ehhez társul az állandó kapcsolat az ügyfeleinkkel, ami biztosítja a számukra hasznos fejlesztési újdonságokat.

A két fontos irány Bagdi Sándor szerint az integráció és a sales forecast. Egyelőre mindkettőt csak kóstolgatja a piac – mondja –, de néhány éven belül akár itthon is bevett rutin lehet. Az integráción más komplex informatikai rendszerekkel nem elsősorban a könyvelés feladását értem, hanem az integrációt olyan komplex, akár virtuális törzsvendég- vagy inkább már törzsvásárló-rendszerekkel, amelyeken keresztül, például, ha online megveszem a mozijegyemet, akkor a mozi melletti kávézóba a jegyhez kapok egy kupont, azt használva meg további pluszokat. A másik a sales forecast: az egység vagy egy régió összes egysége által gyűjtött adatokból, előre meghatározott algoritmusok alapján az éttermi rendszerek képesek lesznek forgalom-előrejelzéseket készíteni, ezzel segítve a rendelési mennyiségeket és kalkulálva a behívandó személyzet számát.

Egetverő különbségek nincsenek éttermi szoftver és éttermi szoftver között – ez Soltész Nagy Anetta markáns véleménye –, nyilván vannak eltérések, nagyobb tudású, komplexebb rendszerek, mint például a mi szoftverünk, de mindenki igyekszik a legújabb technikai megoldásokat beleépíteni a rendszerébe, ezzel versenyben maradni a többiekkel szemben, és emellett megtartani a felhasználóbarát megközelítést is – ami vagy sikerül, vagy nem. Az ügyfelek visszajelzése alapján úgy tűnik, a Stand-Mágusnak sikerült. Az elmúlt évek fejlesztései például: digitális mérleges standolás és értékesítés, rendelésfelvétel kézi eszközzel (akár az alkalmazott okostelefonjával), vevőhívó rendszer gyorséttermeknek, menü-összeállítás, előrendelések kezelése és rengeteg apróság, amely a mindennapi munkát könnyíti, és amellyel a nemzetközi piacon is meg tudtunk jelenni.

A Byte Rider nagy hangsúlyt fektet a folyamatos szakmai képzésre és a világban megjelenő új informatikai lehetőségek használatára – húzza alá Koma Krisztián –, így termékeink minősége és tudása versenyben van bármilyen nemzetközi termékkel. Ezzel együtt megfigyelhető, hogy ma a vendéglátós-társadalom lassabban reagál az újdonságokra, egy-egy újítás bevezetéséhez, elterjesztéséhez nagy erőforrásokat kell mozgósítani.

Mitől jó a jó

A rendszerválasztásnál többnyire csak az árajánlatok versenyeznek egymással; az informatikai kultúra fejlődésével ez megváltozhat – folytatja Koma Krisztián. Bár egyáltalán nem biztos, hogy a rendszerek kereskedelmi értéke pontosan tükrözi azok tudását, minőségét, de csak ár alapján hiba döntést hozni. Egy rendszer csak akkor térül meg, akkor lesz hasznos része a napi munkának, ha az adott egység összes helyi adottságára, kihívására megfelelő megoldást tud nyújtani. Az egyszerűbb és valószínűleg olcsóbb rendszereknél hiányozhat a folyamatos fejlesztés, a megfelelő terméktámogatás. A Byte Rider egy innovatív fejlesztőcég, számunkra a legmodernebb technológiai újdonságok, lehetőségek használata a legfontosabb.

Nem biztos, hogy a kisebb tudású rendszer rosszabb, lehet, hogy az adott vendéglátósnak a kevesebb is elég – véli Soltész Nagy Anetta. Inkább az ügyfélszolgálatot, supportot kell alaposan megvizsgálnia a szoftverválasztáskor, nem az ár alapján választani, ahogy sokan teszik. Akadnak cégek, ahol a támogatásra nem helyeznek hangsúlyt, vagy nincs kapacitásuk erre, így adott esetben egy telepítés után úgy érezhetik az ügyfelek, hogy magukra vannak hagyva. A Stand-Mágus erre helyez nagy hangsúlyt; nem tartozunk az olcsóbbak közé, de az ügyfélszolgálatunk – ezt is ügyfeleink visszajelzései alapján mondom – kiemelkedő, ami hosszú távon kifizetődő az ügyfélnek. Minket még nem cserélt le senki!

A szoftvereknél hatalmas tudásbéli különbségek vannak, működésük közben rosszabb esetben sebességproblémák vagy akár számszaki hibák is előfordulhatnak – emeli ki Bagdi Sándor. – Az RKeepeR egy olyan keretrendszer, amelyet mindig az adott egység működéséhez igazítunk. A komplett éttermi rendszer (hardver és szoftver) szintjén óriási különbségek vannak a szerviz és rendszertámogatás területén is. Rengeteg új szoftver jelent meg az elmúlt évben a piacon – kezdetben olcsók, de ha elérik a néhány száz ügyfelet, vagy a partnernek kicsit komplexebb kívánságai vannak, általában visszaesnek vagy elkezdenek drágulni.

A Szintézis Zrt. több mint 10 éve képviselteti magát az éttermi rendszerek piacán – hangsúlyozza Szabó Dávid –, az Éttermi Segéd számos verziót megélt, de a benne lévő évtizednyi fejlesztési tapasztalat ellenére ára a mai napig piacképes. Egy komplex szoftver értékelésénél a „mivel jobb/rosszabb” összehasonlítás nagyon nehéz, főleg ha ár/érték arányról beszélünk. Ha én lennék vendéglátós, hosszabb távon gondolkodnék, és nem az egyszeri beruházás költségét vizsgálnám. Az egyik legfontosabb kérdésem az lenne, hogy ki áll a szoftver mögött, mennyire megbízható, stabil az adott cég, meddig számíthatok rá. Ipacs Tamás

Kapcsolódó cikkeink