Magazin: A fagylalt éjszakája

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 10. 30. 12:12

Két ambiciózus cukrász fiatalember, a tápiószecsői Ipacs Balázs (Hisztéria cukrászda) és a budapesti Róth Péter (I Love Gelato) barátságából születtek már nagy ötletek: az ő nevükhöz fűződik például a Magyar kézműves fagylalt napja kezdeményezés, amelyhez idén már több mint 200 cukrászda csatlakozott.

Hasonló megközelítésű és az említettnél is eredetibb akció az ugyancsak az ő agyukban fogant Fagylalt Éjszakája projekt gondolata is, amelynek lényege, hogy egy meghatározott nap estéjén a vendégek olcsóbban kapják a fagylaltot. Idén a Hisztériában már másodszor került sor e programra: augusztus második péntekén este 9 és éjfél között 100 forintba került egy gombóc a népszerű cukrászda termékeiből. Ipacs Balázs elmondta, hogy a Fagylalt Éjszakája vásárlóik többsége számára nem az olcsó fagylaltozás lehetőségét jelenti, hanem a hétvége egy élvezetes programpontját. A happeningre még 70 km távolságról is érkeztek érdeklődők, és három óra alatt annyi fagylalt fogyott, mint egy átlagos hétvégén.

Kapcsolódó cikkeink