Kelet-Európa fuvarozói tiltakoznak az új nyugat-európai szabályok ellen

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 07. 18. 11:03

Az Európai Unió közlekedési biztosánál tiltakoztak a kelet-európai országok fuvarozóinak képviselői az új nyugat-európai szabályok miatt, amelyek megítélésük szerint akadályozzák a szolgáltatások szabad áralmását, ezért ellentétesek az uniós alapelvekkel – mondta Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete főtitkára az M1 aktuális csatornán.

uton

Kiemelte: azt szeretnék elérni, hogy a kiküldetési irányelv hatálya alól vonják ki a közúti közlekedési szolgáltatókat. Violeta Bulc, az EU közlekedési biztosa átvette a tiltakozó ívet – mondta.
Problémát jelent, hogy idén számos EU-tagállam – többek között Ausztria, Németország és Franciaország – több adminisztrációs munkát, a sofőrök számára pedig országonként változó órabért ír elő, a mulasztásokat pedig akár több tízezer eurós bírsággal büntetheti – ismertette.
Hátrányosan érinti a kelet-európai fuvarozókat a pihenőidőre vonatkozó előírás, ami kéthetente 45 óra kötelező pihenést ír elő a fuvarozónak, szállodában. Mindezek a régiós cégek költségeit növelik, amelyek kiszorulhatnak a piacról, így az intézkedések 15 ezer munkahelyet veszélyeztetnek – húzta alá. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink