Újranyitott az IKEA
Negyvenhét nap után május 5-én újranyitott az IKEA. Ennek örömére több száz ember rohamozta meg az Örs vezér terén lévő üzletet – írja az index.
Az üzlet előzetesen azt jelentette be, hogy reggel 9 és délután 15 óra között lesznek majd nyitva, és egyszerre csak 500 vásárló lehet bent az épületben, de már az első nap reggeli nyitásának környékén kígyózó sorban álltak az emberek a mélygarázsban, hogy bejuthassanak az üzletbe, írja a Népszava.
A konyha szünetel, és a játszóházak sem nyitnak ki.
Korábban az Ikea közleményben írta, hogy a vásárlók csak abban az esetben léphetnek be az áruházba, ha eltakarják az arcukat (a szájukat és orrukat egyaránt). A dolgozók maszkot, arcpajzsot és kesztyűt fognak viselni. Emellett kézfertőtlenítőket helyeznek ki az áruházakban, ahol gyakrabban fertőtlenítik a padlót és a tárgyakat is. A vásárlók nem használhatják a sárga bevásárlótáskákat, de a kékeket igen, amiket meg kell venniük majd. (index.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Az IKEA a vásárlók oldalán állva több mint 2,1 milliárd eurót fektetett be az árak csökkentésébe
Ma az Ingka Csoport 39,6 milliárd eurós IKEA kiskereskedelmi forgalomról adott hírt…
Tovább olvasom >Az IKEA új kollekciója elhozza otthonainkba a svéd természetet
A gyermekeknek szóló, SKOGSDUVA kollekciót a varázslatos svéd erdők ihlették,…
Tovább olvasom >Itt az IKEA karácsonyi kalendáriuma: Drágulás és meglepetések
Az IKEA karácsonyi kalendáriuma, a „Vintersaga” idén is kapható a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Jakupcsek Gabriella: Nem szeretnék egy projekt lenni
A FutureTalks Krizsó Szilviával podcast legutóbbi vendége Jakupcsek Gabriella műsorvezető…
Tovább olvasom >Summa Cum Laude
A cikk a Trade magazin 2024/10. lapszámában olvasható. Vagyis kiváló…
Tovább olvasom >