Limitált kiadású Andy Warhol palackkal ünnepli az Absolut a művész újra felfedezett kék festményét
Az Absolut ikonikus palacksziluettje az évek alatt több mint ezer művészt ihletett meg, de mindközül Andy Warhol a leghíresebb, aki a nyolcvanas években több festményt is készített az italról. A nemrég felfedezett Absolut „kék” festmény most októberben látható először a stockholmi Spritmuseum-ban. Ennek örömére az Absolut egy limitált kiadású palackot hozott forgalomba a festmény által ihletett dizájnnal, és a „The Other Half” nevű művészeti projektjük keretében a hazai márkaképviselet felkérte a youngart online galéria hazai alkotóit, hogy Warhol festményét továbbgondolva „egészítsék ki” az eredeti alkotást, és ezzel készítsenek valami újat.
Andy Warhol és az Absolut vodka közös története évtizedekkel ezelőtt kezdődött, amikor a márka megrendelésére 1985-ben a művész elsőként festette meg az ital ikonikus palacksziluettjét. Warhol szinte fetisizálta az üveget és tartalmát, egyik kedvenc inspirációforrásává vált – egyes legendák szerint pedig még parfümként is használta a benne található vodkát.
2020-ban igazi világszenzációnak számított, amikor egy árverésen felfedezték a sokáig elveszettnek hitt második, „kék” Absolut festményt, amelyet most először a nagyközönség előtt is kiállítanak az Absolutnak és az Andy Warhol Foundation for the Visual Arts alapítványnak köszönhetően. A festményt a stockholmi Spritmuseumban, az Andy Warhol, Money On The Wall című új kiállítás központi elemeként mutatják be október 17-én.
Egy vodkásüveg, ami a művészek múzsájává vált
Ez a művészeti szenzáció ihlette az Absolut új, limitált kiadású palackját, amely Warhol „kék” festményének részleteit kelti életre, és október 1-től elérhető a legnagyobb hazai üzletláncokban. Az egyedülálló italosüveg megidézi Warhol rajongását a popkultúra termékei iránt, amelyeket előszeretettel ábrázolt alkotásain, és amellyel azt üzente a világnak: „kreativitással minden lehetséges”.
„Az Absolut klasszikus palacksziluettje az elmúlt közel negyven évben számos híres művészt megihletett, akik több mint 1500 egyedi alkotást terveztek az Absolutnak. Érdemes megemlíteni többek között Keith Haringet, Britto-t, Damien Hirst-t, Jean-Paul Gaultier-t, Gianni Versace-t, Helmut Langot, Manolo Blahnikot vagy Annie Leibovitzot – mondta Hruska Rita, a Pernod-Ricard Hungary marketingigazgatója. Az Absolut valami olyat képviselt a szemükben, amely képes elmosni a kereskedelem és a művészetek közti éles határvonalat, és hidat emelni a különböző kultúrák közé. Ezt elsőként Warhol ismerte fel, ezért is tisztelgünk előtte az új, limitált palackkal.”
Hazai fiatal művészek fejezik be az újra felfedezett Warhol-festményt
Az Absolut új üvege további együttműködéseket inspirált: a márka kihirdette a „The Other Half” nevű kezdeményezését, és a youngart online galériával együttműködve négy hazai képzőművészt – Fleith Orsit (MixedFlo), Csorba Rékát, Mucsi Balázst és Szőke Péter Jakabot – is felkért, hogy egészítsék ki Warhol festményének alsó felét saját elképzeléseik szerint, vagy készítsenek valami egészen újat.
„Az Absoluttal közös együttműködésünk is a youngart azon célját erősíti, hogy fiatal, kortárs művészeket kapcsoljunk össze a nagyközönséggel és más kreatív közösségekkel. A “The Other Half” kiállítás alkalmával művészeinknek lehetősége adódik arra, hogy közvetlenül reflektáljanak Andy Warhol munkájára, kiegészítsék azt, és ezzel továbbvigyék Warhol művészeti örökségét és az Absolut, mint márka elkötelezettségét a művészet és kreativitás támogatása iránt
– mondta Radics Panka, a youngart galéria vezetője.
Kapcsolódó cikkeink
Lewis Hamilton alkoholmentes italában szerzett kisebbségi részesedést a Pernod Ricard
Kisebbségi részesedést szerzett az Absolut Vodkát tulajdonló Pernod Ricard a…
Tovább olvasom >Többéves együttműködésbe kezd az Arsenal a Chivas Regallal
Két héttel az átigazolási határidő előtt bejelentette az Arsenal, hogy…
Tovább olvasom >A Pernod Ricard whiskey leányvállalatot alapított az Egyesült Államokban
A North American Distillers fogja felügyelni a vállalat amerikai whiskeyportfólióját.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban
Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat…
Tovább olvasom >Heteken belül több milliárd euró támogatás nyílik meg a zöld beruházásba kezdő vállalatoknak
Várhatóan idén novemberben több mint 3 milliárd eurós kerettel nyílik…
Tovább olvasom >Virágzik a használt termékek piaca
A felnőtt magyar lakosság kétharmada vásárolt már használt terméket, elsősorban…
Tovább olvasom >