Lehet más a közétkeztetés? – Szakácsverseny a menzák hőseinek

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 11. 25. 10:18

Sok szempontból sikerrel zajlott le november 23-án a METRO Vevőakadémia profi konyhájában az Országos KözÉtkeztetői Szakácsverseny (OKÉS) záró fordulója. A döntőbe került tíz csapatnak három óra állt rendelkezésére, hogy az első fordulóban „papíron megtervezett” menüsorból 10 adagot elkészítsenek. A cél annak bebizonyítása volt, hogy kis odafigyeléssel(?) – nettó 420 forintból – is lehet tápláló és finom ebédet készíteni nagyüzemi körülmények között.

Lehet mas a kozetkeztetes - Szakacsverseny a menzak hoseinek 1

Az Étrend Egyesület, a KÖZSZÖV és a NÉBIH által szervezett megmérettetés megmozdította a szakma felszínét, hisz a terület képviselőinek ritkán adódik lehetőségük megmutatkozni.
A versenyzőknek a háromfogásos menüsort hazai, őszi alapanyagok felhasználása, az „Őszváró ételek a modern gasztronómia jegyében” kellett összeállítaniuk, majd szervírozniuk. A szakemberekből álló zsűri a főzés alatt figyelte, hogy csapatok betartják-e az élelmiszerbiztonsági előírásokat, az értékelés során pedig az íz mellett pontozták többek között a tálalást, a kreativitást, és azt is, hogy a recept elkészíthető-e több száz adagban.

Az „étlapon” szerepelt többek között „őszi, fűszeres vöröslencse leves”; „almás, birsalmás zabpelyhes muffin”, és „sütőtökös csirkemell, grillezett hagymával, sült túróval és tökmártással” is. Drukkolunk, hogy ezeket az ételkölteményeket a közétkeztetői konyhákon valóban viszontlássuk.

A legjobbak között csupán nüánsznyi különbségek akadtak, így végül két arany-, két ezüst- és két bronzérmet osztottak ki. Aranyérmet nyert az Elamen Zrt. és a Hungast Kft., ezüstöt az Eurest Kft. és a Sodexo Kft., míg harmadik helyen a Junior Harmónia és a Vasi fogadó Kft. csapata zárt. A NÉBIH különdíját az Alsónémedi községet ellátó főzőkonyha vihette haza, a KÖZSZÖV különdíját pedig a Baja Marketing Kft. csapata nyerte el.

A verseny nem áll meg, jövőre remélhetőleg mind a négy évszakban hirdethetnek majd győztest. Az idei megmérettetésre érkezett recepteket pedig (fotókkal és tápanyagszámítással kiegészített) kiadvány formájában teszik elérhetővé az érdeklődők számára.

Lehet mas a kozetkeztetes - Szakacsverseny a menzak hoseinek 2

Lehet mas a kozetkeztetes - Szakacsverseny a menzak hoseinek 3

Kapcsolódó cikkeink