Légli Ottó a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának új elnöke
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa 2015. december 8-án új elnököt választott Légli Ottó személyében. A tisztújítással párhuzamosan az alapszabály módosítására is sor került abból a célból, hogy minél hatékonyabb testületi vezetés, demokratikus döntéshozatal, következetes végrehajtás, valamint átláthatóság legyen jellemző a szervezet munkájára a jövőben. A döntést egységesen támogatta a huszonkét borvidéket képviselő szakmaközi szervezet tagsága.
A decembertől elnöki tisztséget betöltő Légli Ottó már több mint huszonöt éve vezeti pincészetét, komoly szerepet vállalva a Balaton déli partján fekvő termőterületek elismertségének növelésében. Többek között olaszrizling, chardonnay és rajnai rizling szőlőfajtákból készített dűlőszelektált fehérborai régóta stabil pozíciót töltenek be a hazai borkínálat felső szegmensében. Szakmai munkáját 2010-ben egyszerre ismerték el a Borászok Borásza és az Év Bortermelője címekkel. Légli Ottó elnökké választását megelőzően 2013 októbere óta tagja az elnökségnek, munkája elsősorban a támogatási rendszert érintő kérdésekre fókuszált.
A tisztújítás keretében a közgyűlés új elnökségi tagot választott Dr. Nyilas János személyében. A szőlész szakember 1995 óta irányítja 220 hektáros mátrai birtokát, és már korábban is részt vett a HNT munkájában a Mátrai borvidék képviseletében, szőlészeti küldöttként.
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkári posztját 2016. január 1-jétől dr. Brazsil Dávid tölti majd be, aki több generációra visszatekintő Balaton-felvidéki borászati hagyományokkal a háta mögött Franciaországban végezte szakmai tanulmányait, majd miután a Hegyközségek Nemzeti Tanácsánál dolgozott, Brüsszelben képviselte a hazai borászat érdekeit.
A HNT a szőlő-bor ágazat legnagyobb, mintegy 60 ezer gazdálkodót, vállalkozót tömörítő, kiemelt fontosságú szakmai szervezete, melynek szerepe megkerülhetetlen a kormányzati agrárpolitika és a szőlész-borász társadalom tagjai számára. Épp ezért a szervezet fontosnak tartja, hogy a jövőben erősebbé és rendszeressé váljon az ágazatban működő szakmai szervezetekkel való kapcsolata, valamint nyitott, konstruktív, kezdeményező szakmai együttműködést ígér a kormányzati szerveknek, kiemelt partneri szerepet szánva a Földművelésügyi Minisztériumnak és a Miniszterelnöki Hivatalnak.
A szervezet következő feladatának azt tekinti, hogy a már meglévő alapokra támaszkodva és a szakmai szervezetekkel együttműködve néhány hónapon belül kialakítsa az ágazat középtávú stratégiai tervét, amelyet az agrárkormányzattal egyeztetve véglegesítenek majd. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Agrárminisztérium: nem áll meg a szőlő aranyszínű sárgaság elleni védekezés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tovább csökkennek a szőlő- és bortermelők adminisztrációs terhei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK-HNT: összefogott a vidék a hazai szőlőültetvények megvédése érdekében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
SPAR: közelebb a Z generációhoz – instant shopping, menő termékek és közösségi élmények
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felpörgött a libaszezon: rekordmennyiség fogy a Márton-napi finomságokból!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Péntektől vasárnapig tart a NOE és a CBA adománygyűjtő akciója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >



