Látogatottsági rekord a 3. Kézműves Magyar Ízek Vásárán

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 03. 12. 12:30

A mintegy 17 ezer látogató a 3. Kézműves Magyar Ízek Vásárán is több tízmillió forinttal segítette a magyar termelőket és szavazataik alapján a Mézmúzeum lett a márciusi ízmustra termelője.

A vásár után a március 19-én nyíló Budapesti Tavaszi Fesztiválon is 16 pavilonban találkozhatnak a fogyasztók a legkedveltebb hazai ízekkel, valamint a Budapesti Fesztiválközpont felkérésére a Kézműves Magyar Ízek csapata kínálja a meleg magyar ételeket is. Emellett hamarosan újabb márkabolt nyitása várható Szegeden. Ezekkel és számos egyéb, például a közösségi médiát kihasználó aktivitással a szervezők – a Kézműves Magyar Ízek Kft. és a Human Telex Reklámügynökség – célja, hogy év közben is fenntartsák a fogyasztók érdeklődését a kezdeményezés iránt.

A Millenárison március 9–11. között megrendezett 3. Kézműves Magyar Ízek Vásárán a régiók szerint elrendezett mintegy 130 termelő megközelítőleg 5000 ízére 17 ezer vásárló volt kíváncsi, mellyel a kezdeményezés látogatottsági rekordot döntött. Az ízmustrán a számos családbarát színpadi program (csokinyúl-öntés, koncertek, főzőshow-k) és gasztronómiai különlegesség mellett debütált a nagyközönség előtt a magyar kaviár is, amelyet Békés megyében 8 éves előkészület után tudtak elkezdeni készíteni. A látogatók szavazatai alapján a vásár termelője idén a mézkülönlegességeket készítő Mézmúzeum lett. Második helyen a Békésszentandrási sörfőzde, míg a harmadik helyen a Sonka Mester végzett.

„A honi gasztronómia számtalan, gyakran világhírű különlegességet tud felvonultatni, azonban fontos, hogy ezek a magyar vásárlók számára ne maradjanak kuriózumok. A hazai termékeknek az a jövője, akkor válik belőlük valós kereskedelmi piac, ha széles körben keresik és fogyasztják őket, ehhez pedig minél több helyre és fórumra el kell jutniuk” – emelte ki Pap Krisztián, a Kézműves Magyar Ízek ügyvezetője.

Hozzátette: ennek tükrében idén új helyszíneken is népszerűsítik a magyar ízeket, emellett országszerte szeretnének üzlethálózatot kialakítani. Többek között március 19-től a Budapesti Tavaszi Fesztiválon 16 pavilonban találkozhatnak újra a fogyasztók a magyar termelőkkel, valamint a Budapesti Fesztiválközpont felkérésére a Kézműves Magyar Ízek csapata kínálja a meleg magyar ételeket is. A tavaly elindult fővárosi üzlet után pedig Szegeden nyílik meg még a tavasz folyamán a második Kézműves Magyar Ízek márkabolt.

A budapesti, Szőlőkert úti Kézműves Magyar Ízek Márkaboltban egyébként idén, újdonságként 2012. december 31-ig a vásár napijegye teljes egészében beváltható 5000 forintos vásárlás esetén.

„Ezzel, és számos egyéb, például a közösségi médiát kihasználó aktivitással is ösztönözni szeretnénk a fogyasztókat, hogy ne várjanak a következő, novemberi kiállításig, hanem év közben is foglalkozzanak a magyar ízekkel és keressék a termelők portékáját. Többek között szórakoztató recept-vírusvideók készültek (http://www.youtube.com/watch?v=k6afjJ7DBk8&feature=related), melyben a hazai termékek kreatív felhasználását mutatjuk be. S a Kézműves Magyar Ízek Facebook oldalán (www.facebook.com/magyarizek) is a közönség bevonását célzó játékok várják az érdeklődőket ” – emelte ki Hajnal Tamás, a Human Telex Reklámügynökség stratégiai és kreatív igazgatója.

Kapcsolódó cikkeink