Különleges kamionokat indít útnak a Waberer’s és a Volvo Trucks a mellrák elleni küzdelem jegyében
Rendhagyó akcióval csatlakozik a mellrák elleni küzdelemhez a Waberer’s Csoport és a Volvo Hungária Kft. A tőzsdén jegyzett vállalat két pinkre festett Volvo FH Aero kamionja októberben női sofőrökkel járja majd körbe az országot és Európát a partnerek megrendeléseit teljesítve. A belföldön közlekedő kamion azoknak az üzeneteit is tolmácsolja majd az emberek felé, akik felépültek az emlődaganatos betegségből.
Az emlőrák világszerte az egyik leggyakoribb női daganatos megbetegedés, Magyarországon pedig a hivatalos statisztikák szerint romlik a helyzet. A KSH adataiból ugyanis kiderül, hogy a százezer főre jutó új női emlődaganatos megbetegedések száma 2023-ban 168 felett volt, ami 2001 óta a legmagasabb érték. Egy évvel korábban 166, 2021-ben 151 megbetegedést regisztráltak. Az emlőrák elleni harc kiemelten fontos társadalmi ügy, a betegség elleni küzdelem dedikált hónapja pedig az október, ezért a svéd tehergépjármű-gyártó, a Volvo Trucks hazai leányvállalata, a Volvo Hungária Kft. kezdeményezésére a komplex logisztikai szolgáltatásokat nyújtó Waberer’s Csoport rendhagyó akcióval hívja fel a figyelmet erre a témára.
Egyedi festésű kamion járja az országot
A Waberer’s Csoport két pink kamiont indít útnak női sofőrrel. Az egyik kamion októberben Európában közlekedik majd, míg a másik Magyarországon teljesít fuvarokat és az emlődaganatos betegségből felépülő emberek üzeneteit közvetíti, ezzel szélesebb körben bemutatva a mellrák elleni küzdelmet.
„Ez a két különleges fényezésű kamionunk részt vesz a mindennapi munkánkban is, azaz a megbízóink termékeit szállítja az üzletekbe és partnereinkhez Európában és országszerte, igazi mozgó hirdetőtáblaként felhívva a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre. A belföldön közlekedő kamionon található QR-kód beolvasásával egy október 9-étől élő dedikált weboldalon, a mozgasbantartjukaremenyt.hu oldalon lehet üzenetet küldeni a betegségben érintettek számára. A Waberer’s Csoport és a Volvo Hungária Kft. minden beérkezett üzenet után támogatás nyújt az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen egyesületnek is, amely több mint két évtizede szervez figyelemfelkeltő akciókat”
– mondta Varga Dorottya, a Waberer’s Csoport Marketing- és PR-vezetője. A két vállalat nem csak az Egészség Hídját támogatja, hanem azok között, akik üzeneteket küldenek az oldalon keresztül, a Wáberer Medical Center jóvoltából szűrővizsgálat-csomagokat is kisorsolnak.
„Büszkeséggel tölt el minket, hogy egy ilyen nemes ügy mellett a legnagyobb partnerünkkel karöltve állunk ki. A társadalmi felelősségvállalás mellett női kollégáink jóléte is kiemelt figyelmet élvez a Volvo Hungária Kft. számára, és ennek fényében a kampányt házon belül, a saját dolgozóinkra is kiterjesztettük, és október hónapban ingyenes szűrővizsgálatot biztosítunk számukra”
– mondta Bálint Zsófia, a Volvo Hungária Kft. marketingvezetője.
Az Egészség Hídja és a két vállalat a mostani akcióval is szeretné felhívni a figyelmet az emlőrákkal kapcsolatos legfontosabb információkra. Többek között azt is hangsúlyozzák, hogy 20 éves kortól havonta, a menstruációt végét követő 5-8. napon érdemes önvizsgálatot végezni, ám ez nem helyettesíti a szűrést. 40 éves kor alatt is lehet valaki beteg, ezért minden elváltozással el kell menni ultrahangos és/vagy mammográfiás vizsgálatra. 40 éves kor felett évente érdemes szűrővizsgálatra járni, 45-65 éves kor közöttieknek pedig 2 évente esedékes népegészségügyi szűrésre kell eljárni. 65 éves kor után nem szűnik meg az emlőrák rizikója, innentől is folytatni kell a folyamatos vizsgálatokat évente vagy kétévente.
„Nagyon hálásak vagyunk minden olyan kezdeményezésért, ami segíti a munkánkat abban, hogy minél több ember figyelmét felhívjuk a szűrővizsgálatok fontosságára. Ezzel a pink kamionnal azt is reméljük, hogy a betegségben szenvedők számára támaszt tudunk adni olyan emberek által, akik jártak már ebben a cipőben”
– mondta Tóth Krisztina, az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen egyesületének alelnöke.
Kiemelt szerepe van a társadalmi felelősségvállalásnak a két vállalat életében
A társadalmi felelősségvállalás a Waberer’s Csoport értékrendjének meghatározó eleme. A vállalat kötelességének tartja, hogy olyan közösségeket és kezdeményezéseket támogasson, amelyek hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló gyerekek és fiatalok oktatását, a környezetünk védelmét, valamint az egészségmegőrzést szolgálják. Utóbbihoz szorosan kapcsolódik a mostani akció, a mellrák elleni küzdelem hónapjában. Minden évben járja az országutakat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat speciális rákszűrő kamionja, rendszeres szűrési lehetőséget biztosítva az egészségügyi szolgáltatásokhoz nehezen hozzáférő lakosok részére. A nőgyógyászati szűrések elvégzésére átalakított kamion karbantartási és fenntartási költségeit, valamint a kitelepülésekre való felkészítését teljes egészében a Waberer’s fedezte, és a cégcsoport saját munkavállalói számára is ingyenes szűrővizsgálatokat biztosít vele.
A társadalmi felelősségvállalás a Volvo Trucks számára is fundamentális érték, már a vállalat megalapítása óta. A svéd gyártó, és így leányvállalata, a Volvo Hungária Kft. hitvallása szerint a társadalmi felelősségvállalás teremti meg az alapját a bizalomnak és a hitelességnek, valamint igazi értéket nyújt a munkavállalók, az ügyfelek, a részvényesek és a teljes társadalom számára – ezzel hozzájárul a fenntartható fejlődéshez. Ezért az utóbbi években is számos olyan kezdeményezésben vett rész a Volvo Hungária Kft., amellyel különböző társadalmi ügyeket támogatott, így például alapítványi támogatások, adománygyűjtések, véradás.
Kapcsolódó cikkeink
Évente mintegy 8000 emlőrákos esetet diagnosztizálnak hazánkban
Az emlőrák továbbra is az egyik vezető daganattípus a felnőtt…
Tovább olvasom >Újabb nemzetközi logisztikai cég költözött Maglód népszerű logisztikai parkjába
A nyár végén 5000 m2-es új telephelyet nyitott a reptéri…
Tovább olvasom >Rózsaszín csomagolású salátával a mellrák elleni küzdelemért
Októberben a megszokottnál több helyen találkozhatunk rózsaszínnel, hiszen a mellrák…
Tovább olvasom >További cikkeink
Beindulnak az online előfizetéses hűségprogramok Magyarországon
Az előfizetéses hűségprogramok előnyei közül a legvonzóbb a vásárlás teljes…
Tovább olvasom >A menopauzában is segítő joghurtalternatívát dob piacra a Coconut Collab
Az új „sűrű és krémes” Protein Yog növényi eredetű, és…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság egy évvel elhalasztaná az EUDR bevezetését
Tegnap az Európai Bizottság bejelentette, hogy az Európai Unió Erdőirtás-mentes…
Tovább olvasom >