KSH: novemberben 0,5 százalék volt az infláció

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 12. 08. 11:20

Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 0,5 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, októberhez képest az árak nem változtak – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

polc-

A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak, az üzemanyagok ára pedig jelentősen csökkent éves összevetésben.

Idén január-novemberben a fogyasztó árak átlagosan 0,1 százalékkal mérséklődtek.

A szezonálisan igazított éves maginfláció novemberben 1,4 százalékos volt az októberi 1,5 százalékost követően.

Kollár Beáta, a KSH munkatársa az adatok ismertetésekor elmondta: az októberi 0,1 százalék után novemberben 0,5 százalékra nőtt az infláció éves üteme. Ez egyértelműen bázishatással magyarázható, mert tavaly év végén az üzemanyagok ára nagyobb mértékben csökkent, mint idén – közölte.

A háztartási energia ára átlagosan 0,3, ezen belül a palackos gázé 12,8 százalékkal csökkent, de a vezetékes gáz és az elektromos energia díja a tavaly novemberi szinten stagnált.

Az üzemanyagokért 12,6 százalékkal kellett kevesebbet fizetni novemberben, mint egy évvel korábban, míg októberben 16,5 százalékos volt az árcsökkenés.

Tavaly novemberhez viszonyítva az élelmiszerek ára 2,0 százalékkal emelkedett. Ezen belül az idényáras élelmiszereké ( burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 21,4, az étolajé 12,9, a cukoré 4,3, a tojásé 2,6 százalékkal nőtt, a tejé 9,5, a sajté 7,5 százalékkal csökkent.

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 3,7, ezen belül tömény italok 9,6, a szeszes italok átlagosan 2,9, a dohányáruk 4,5 százalékkal drágultak.

A tartós fogyasztási cikkek 2,0, ezen belül a járművek 4-6 százalékkal drágultak. A szolgáltatások díja átlagosan 1,4, de a külföldi üdülés 10,9, a postai szolgáltatások 3,7 százalékkal emelkedtek. A ruházkodási cikkek 0,4 százalékkal drágultak.

Októberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan nem változtak. Az élelmiszerek ára 0,1, ezen belül a cukoré 1,5, a baromfihúsé 0,9, a tejé 0,7, a kenyéré 0,5 százalékkal emelkedett. Csökkent 1,3 százalékkal a csokoládé, kakaó, 0,9 százalékkal a sajt, és 0,4 százalékkal a sertéshús ára.

A legnagyobb mértékben, 0,7 százalékkal a ruházkodási cikkek drágultak. A tartós fogyasztási cikkek ára 0,3, a szeszes italoké, dohányáruké, valamint a háztartási energiáé 0,1 százalékkal nőtt.

A szolgáltatások ára 0,2 százalékkal mérséklődött, ezen belül az üdülési szolgáltatásoké 3,3 százalékkal. Az egyéb cikkek ára átlagosan nem változott, ezen belül az üzemanyagoké 0,2 százalékkal csökkent. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink