KSH: külföldre és belföldre is többet utaztak a magyarok tavaly
A korábbi évekhez hasonlóan tovább nőtt a magyarok bel-, és külföldi utazásainak száma és a külföldről hazánkba irányuló forgalom is emelkedett tavaly – ez derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ágazati elemzéséből.
A KSH turizmus, vendéglátás 2018-ról szóló elemzése szerint a magyarok az előző évihez hasonló számban, de hosszabb időre utaztak belföldön: tavaly 14,4 millió többnapos belföldi utazást tettek, az utazások átlagos időtartama emelkedett, így az eltöltött napok száma 4,1 százalékkal 60,3 millióra nőtt. A lakosság több mint fele részt vett belföldi többnapos utazáson, ez minden korábbi adatot meghalad.
A KSH arra is kitért, hogy a Budapesten és Pest régióban, illetve a Közép- és Nyugat-Dunántúlon élők turizmusban való részvétele meghaladta az 50 százalékot, az ország más területein élők esetében azonban annak ellenére is elmaradt attól, hogy az Észak-Magyarországon és az Alföldön élők is nagyobb arányban indultak útnak, mint a megelőző évben.
A magyar lakosság 2018-ban az előző évit 12 százalékkal túlszárnyalva 23 millió külföldi utazást tett. Az eltöltött idő 8,7 százalékkal 62 millió napra nőtt. A többnapos utazások legkedveltebb célpontjai a szomszédos országok, valamint Németország, Csehország, illetve a mediterrán országok, Olaszország, Görögország voltak.
A KSH ismertetése szerint folyamatosan nő a külföldi beutazások száma, 2018-ban a külföldiek az előző évhez mérten 4,9 százalékkal több, 58 millió utazást tettek Magyarországra. A tartózkodási idő szintén nőtt 4,5 százalékkal, az átlagos tartózkodási idő 2,3 nap körül ingadozik.
Az utazások számának növekedése együtt járt az utazási kiadások bővülésével. A magyar lakosság a belföldi többnapos turisztikai utazásaira 347 milliárd forintot fordított, ami folyó áron 5,7 százalékos emelkedés 2017-hez képest. Tavaly a magyarok 888 milliárd forintot költöttek el külföldön, 8,7 százalékkal többet, mint 2017-ben.
A több napra Magyarországra látogató külföldiek kiadásai 13 százalékkal nőttek, és elérték a 2067 milliárd forintot. A külföldiek magyarországi kiadásainak 55 százaléka (1144 milliárd forint) a szabadidő, szórakozás, egészségmegőrzési célú utazásokhoz kapcsolódott. Ezen belül a legnagyobb súlya a városnézésnek és a körutazásnak volt, amire 2018-ban 657 milliárd forintot költöttek az utazók, kiadásaik összege számottevően, 26 százalékkal nőtt.
A legnagyobb összeget, 234 milliárd forintot az Ausztriából érkezők adták ki, elsősorban termékekre, másrészt szolgáltatásokra, többek között fogászati és gyógykezelésekre. A németek 223 milliárd, a Romániából, az Egyesült Államokból, illetve a Szlovákiából érkezők 172 milliárd, 163 milliárd, illetve 129 milliárd, az Egyesült Királyságból utazók 109 milliárd forintot költöttek tavaly Magyarországon – olvasható az elemzésben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A nyelvi nehézségek miatt ragaszkodnak az utazók népszerű turistacélok kényelméhez
A Samsung legújabb kutatásából kiderül, hogy az európai nyaralók[2] 72%-a azt…
Tovább olvasom >Eurostat: emelkedett az online platformokon foglalt vendégéjszakák száma az EU-ban
Az előző év azonos időszakához képest 16,2 százalékkal 208,8 millióra…
Tovább olvasom >Több mint 100 000 látogató, világhír és néhány ezer ötcsillagos értékelés az elmúlt évtized mérlege
Magyarországon és világszerte egyaránt újra növekvő népszerűségnek örvendenek az elmúlt…
Tovább olvasom >További cikkeink
Felsőfokú borismereti képzés
Szeptembertől magyarul és angolul is elérhető borismereti és borkulturális kurzus…
Tovább olvasom >Szamuráj, Mucius Scaevola, jégmezők lovagja – A nap videója
Hősünk, a japán bármixer több hálás szerepet is eljátszik egytelen…
Tovább olvasom >Van egy-két remek tortaötletünk – A nap képe
Szépek vagy meghökkentők vagy kreatívak vagy viccesek vagy…
Tovább olvasom >