KSH: júniusban 3,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 08. 05. 12:10

A kiskereskedelmi forgalom volumene 3,8 százalékkal nőtt júniusban az egy évvel korábbihoz képest a nyers és a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint egyaránt – jelentette kedden a forgalomra vonatkozó első becslés alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

bolt-polc

Májusban 4,9, áprilisban 9 százalékos volt a kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme.
A KSH emlékeztet arra, hogy a dohánykereskedelemben és az adatszolgáltatásban 2013. július elsejétől beállt változások miatt a július előtti adatok nem összevethetők a tavalyiakkal. A korábban alkalmazott mintavételes adatgyűjtéssel összevethető adatok szerint a júniusi forgalom 1,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az eltérés az élelmiszer-kiskereskedelem forgalmában mutatkozik, amely az új módszertannal 6,1, a korábbi mintavételes eljárás alapján azonban mindössze 0,7 százalékkal nőtt. A nem élelmiszer-kiskereskedelemben 0,5 százalékkal, míg az üzemanyag-kiskereskedelemben 4,6 százalékkal emelkedett az értékesítés volumene júniusban.

A korábban alkalmazott mintavétel alapján az idén január-júniusban a kiskereskedelmi forgalom a kiigazítatlan, nyers adatok alapján 3,7 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 3,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ezen időszak alatt az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalom 2,6 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelem 4,6 százalékkal nőtt, az üzemanyag eladások 4,9 százalékkal emelkedtek.

Az új adatforrás alapján január-júniusban a kiskereskedelmi forgalom kiigazítatlanul és naptárhatással korrigálva egyaránt 6,1 százalékkal nőtt egy év alatt. Az élelmiszer eladások 7,7 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelem 4,6 százalékkal emelkedett, az üzemanyag értékesítése 4,9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál.

A KSH adatai szerint 2013 júliusa óta minden hónapban emelkedett a kiskereskedelmi eladások volumen-indexe.

A júniusra vonatkozó második becslés adatait, részletes bontásban, augusztus 27-én teszi közzé a KSH. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink