KSH: fogyóban az exporttöbblet

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 11. 05. 11:37

Augusztusban az export euróban kifejezve 0,8, az import 6,2 százalékkal emelkedett. A külkereskedelmi aktívum 31 millió euró volt, 401 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál – jelentette hétfőn második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az augusztusi külkereskedelmi aktívum 20 millió euróval kevesebb az október 9-én kiadott első becslésben közölt értéknél, amikor 0,1 százalékponttal nagyobb exportnövekedést és ugyanannyival kisebb importemelkedést jelzett a KSH.
A gépek, szállítóeszközök kivitele 0,7, az élelmiszerexport 6,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a feldolgozott termékeké 3,4 százalékkal emelkedett. Az energiabehozatal euróban számolt értéke 29,8 százalékkal, a gépimport 1,3 százalékkal, míg a feldolgozott termékeké 8,1 százalékkal haladta meg a tavaly augusztusit, az élelmiszerimport idén először csökkent éves összehasonlításban, 0,3 százalékkal.
Az év első nyolc hónapjában az export értéke euróban 5,1 százalékkal, az import 6,7 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához viszonyítva, az exporttöbblet 4,613 milliárd eurót tett ki, 719 millió euróval csökkent.
A gépek, szállítóeszközök exportja 4,7, importja 4,3 százalékkal haladta meg a tavaly január-augusztusit, ezen belül a közúti járművek kivitele 1,9, importja 5,6 százalékkal nőtt, de így is 4,822 milliárd euró volt a kiviteli többlet. A villamosgépek, készülékek és műszerek kivitele 7,9, importja 12,2 százalékkal nőtt, amiből 400 millió importtöbblet alakult ki. Az energiafejlesztő gépek és berendezések forgalmából 2,773 millió euró aktívum keletkezett, mert az import 10,7 százalékos csökkenése meghaladta az export 4,3 százalékos visszaesését.
A feldolgozott termékek nyolchavi exportja 6,8, importja 9,7 százalékkal nőtt éves összevetésben, a külkereskedelmi deficit 1,399 milliárd euró volt. A gyógyszerexport 11,2 százalékkal nőtt, míg az import 18,7 százalékkal emelkedett, így az aktívum 633 euróra csökkent. A gumiipari termékek exporttöbblete 571 millió eurót tett ki, miután a kivitel 9,0, az import 3,5 százalékkal nőtt. A szerves vegyipari termékek forgalmában 402 millió euró volt az aktívum, bár az import 8,2 százalékos növekedésétől elmaradt az export 7,7 százalékos emelkedése. A vas- és acéltermékek külkereskedelmében 963 millió euró deficit keletkezett, az export 20,9, és az import 17,2 százalékos növekedésének eredőjeként.
Az élelmiszerek külkereskedelméből 1,323 milliárd euró exporttöbblet keletkezett annak ellenére, hogy a kivitel 2,3 százalékkal elmaradt, az import viszont 5,8 százalékkal meghaladta a tavaly január-augusztusit. A gabonakereskedelemben 613 millió euróra apadt az exporttöbblet a kivitel 25,4 százalékos csökkenése és az import 6,7 százalékos növekedése következtében. Az élőállatok exportja 9,3 százalékkal, a húsexport 6,5 százalékkal nőtt a múlt év első nyolc hónapjához képest. A dohánytermékek exportja 43,7 százalékkal, az import 15,3 százalékkal nőtt, de így is 33 millió deficitet mutatott.
Az első nyolc havi energiaimport 9,3 százalékos euróban mért növekedéséhez a kőolajtermékek 26,7 százalékos növekedése járult hozzá, míg a gáz és az áram importja 4,0, illetve 16,5 százalékkal csökkent.
Jelentésében a KSH megjegyezte, a külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala importban 2,8, exportban 2,3 százalékkal nőtt az előző év első nyolc hónapjához viszonyítva. A cserearány így 0,5 százalékkal romlott. A forint az euróhoz képest 2,6 százalékkal leértékelődött, a dollárhoz viszonyítva viszont 5,6 százalékkal erősödött. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink