Erősít az import

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 02. 04. 11:30

Tavaly novemberben az export euróban számolt értéke 4,5, az importé 7,3 százalékkal emelkedett – jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A külkereskedelmi aktívum 478 millió euró volt, 204 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál, és 18 millió euróval kisebb a január 9-én kiadott első becslésnél, amikor 4,7 százalékos exportnövekedést jelentett a hivatal az előző havi 6,7 százalék után.
Novemberben a gépek és szállítóeszközök exportja 5,8 százalékkal, a feldolgozott termékeké 2,8 százalékkal, az élelmiszerexport 0,5 százalékkal nőtt, rendre lassabban az előző havi 7,5, 5,5, illetve 4,2 százaléknál. Importban a gépek behozatala 6,7 százalékkal a feldolgozott termékeké 6,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az élelmiszerimport 3,2 százalékkal nőtt.
A tavalyi év első 11 hónapjában az export 4,5 százalékkal, az import 7,1 százalékkal nőtt, az exporttöbblet 5,643 milliárd eurót tett ki, 1,864 milliárd euróval kevesebbet az egy évvel korábbinál.
Január-novemberben a gépek, szállítóeszközök exportja 4,9 százalékkal, az importja 4,1 százalékkal nőtt, amiből 10,616 milliárd euró aktívum keletkezett a mérlegben. Annak ellenére, hogy a közúti járművek exportja mindössze 0,3 százalékkal nőtt a 4,0 százalékos importemelkedéssel szemben, így is 6,536 milliárd euró kereskedelmi többlet keletkezett. Az energiafejlesztő gépek és berendezések forgalma 3,766 milliárd euró aktívumot termelt, miután az import 9,5 százalékos visszaesésével szemben az export 4,1 százalékkal marad el az előző évitől. A híradástechnikai termékek forgalmából 2,127 milliárd euró aktívum keletkezett az export 7,6 százalékos növekedése és az import 0,2 százalékos csökkenésének eredőjeként.
A feldolgozott termékek forgalmából 2,357 milliárd euró importtöbblet származott leginkább (3,502 milliárd euró) a vas- és acéltermékek, a színes és egyéb fémek kereskedelméből, míg a gumiipari termékek forgalma 801 millió euró többletet hozott. A gyógyszerek külkereskedelméből 755 millió euró exporttöbblet származott az export 11,7 százalékos és az import 20,2 százalékos növekedése ellenére, ám a műanyag és egyéb vegyi termékek importtöbblete 746 millió euró deficitet okozott.
Az élelmiszerek, ital- és dohánytermékek külkereskedelméből 1,843 milliárd euró exporttöbblet származott a tavalyi év első 11 hónapjában. A gabonakereskedelem egyedül 837 millió euró aktívumot termelt annak ellenére, hogy az export 21,6 százalékkal csökkent, míg az import 7,8 százalékkal nőtt. A hús- és a húskészítmények forgalma 486 millió euróval járult hozzá a kereskedelmi többlethez és 365 millió euró a takarmányok forgalmából származott.
Az energiahordozók importja 7,405 milliárd eurót tett ki, ami 4,712 milliárd euróval több volt az exportnál. Euróban 12,6 százalékkal nőtt az import és 17,3 százalékkal az export, de változatlan áron számolva 8,2, illetve 3,3 százalékos volt a növekedés.
A kőolaj és a kőolajtermékek behozatala euróban számolva 26,3 százalékkal nőtt és meghaladta a 4,117 milliárd eurót, ám az export 34,0 százalékos növekedése ellenére 2,440 milliárd euró deficit keletkezett. A villamos energia nettó importja 633 millió euróval csökkentette a külkereskedelmi aktívumot.
Az átlagosnál nagyobb 6,8 százalékos ütemben nőtt az Európai Unió többi országába menő export, de gyengébben, 5,5 százalékkal nőtt az import. Az ázsiai országokból származó import 13,0 százalékkal nőtt, míg az export 27,3 százalékkal csökkent. Ebből is következik, hogy az uniós tagállamokkal lebonyolított forgalomból 785 millió euróval nagyobb, 9,373 milliárd euró aktívum származott, az ázsiai országokkal szemben viszont a deficit nőtt 2,142 milliárd euróval 7,191 milliárd euróra. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink