KSH: meghaladta az előzetes számokat a kiskereskedelmi forgalom

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 03. 23. 11:55

A kiskereskedelmi forgalom volumene januárban 1,7, a naptárhatással kiigazított adat szerint 2,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette második becslése és a részletes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

polc2

Mind a nyers, mind a tisztított adat 0,1 százalékponttal nagyobb növekedést mutat a március 3-án kiadott első becslésben közöltnél.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 1,4 százalékkal csökkent az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene, amiben elsősorban a 7,2 százalékos kiugróan magas bázis hatása játszott szerepet. A volumencsökkenés 0,1 százalékponttal mérsékeltebb az előzetesen jelzettnél.

A nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben – az első becslésben közölt 5,7 százalékkal szemben – 6,0 százalékkal nőtt a forgalom, az üzemanyag-fogyasztás a korábban megismerttel azonos ütemben, 4,4 százalékkal emelkedett.

Az élelmiszer-kiskereskedelem 78 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 2,1 százalékkal csökkent az év első hónapjában, míg az élelmiszer-, ital- és dohányáru-szaküzleteké 1,5 százalékkal nőtt.

Januárban 11,5 százalékkal növekedtek az eladások a bútor-, műszakicikk-, 11,2 százalékkal a textil-, ruházati és lábbeli, 10,0 százalékkal a használtcikk, 4,0 százalékkal a könyv-, számítástechnika és egyéb iparcikk, valamint 0,8 százalékkal a gyógyszer-, gyógyászatitermék- és illatszerüzletekben.

A forgalom volumene az iparcikk jellegű vegyes üzletekben 8,7 százalékkal csökkent tavaly januárral összevetve.

A csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 15 százalékkal emelkedett, ezzel folytatódott az évek óta tartó bővülés.

Az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai 6,3 százalékkal nőttek.

Januárban az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma folyó áron 637 milliárd forint volt.

Az országos kiskereskedelmi forgalom 50 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 35 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 15 százaléka az üzemanyagtöltő állomások hálózatában realizálódott. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink