KSH: alig nőttek a mezőgazdasági árak áprilisban

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 06. 13. 11:50

A növényi termékek 4,2 százalékos drágulása és az állati termékek árának 6,2 százalékos csökkenése eredőjeként áprilisban csak 0,4 százalékkal voltak magasabbak a mezőgazdasági termelői árak, mint egy évvel azelőtt – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az árak emelkedése nyolcadik hónapja tartott a megelőző 26 havi csökkenő periódust követően.

buza2

A növényi termékek árát a burgonya felvásárlási árának 59,8 százalékos emelkedése táplálta.

A gabonafélék ára csak 1,6 százalékkal nőtt, ezen belül a búza ára 13 százalékkal visszaesett, a kukoricáé viszont ugyanennyivel nőtt.

A gyümölcsök ára 3,0 százalékkal csökkent az alma felvásárlási ára miatt, mivel nagy mennyiségben értékesítették ipari célra.

Az élő állatok termelői ára 3,6, az állati termékeké 12,0 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly áprilisban.

A tej átlagára egy hónap alatt 5 forinttal, literenként 71 forintra esett, és 13 százalékkal lett alacsonyabb, mint egy éve volt.

Az év első négy hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 1,4 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A növényi termékek ára 5,6 százalékkal emelkedett, míg az élő állatok és állati termékek ára 5,8 százalékkal csökkent.

Az összes kiemelt növényi termékcsoportnál nőttek az árak: a legkisebb mértékben, 1,3 százalékkal a gabonánál, a legnagyobb mértékben, 48 százalékkal a burgonyánál.

A vágósertés ára 8,5 százalékkal csökkent, így az ár az év első négy hónapjában átlagosan 315 forint volt kilogrammonként – közölte a KSH. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink