Krízis után – a pillanat lehetősége

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2020. 08. 03. 10:39

Most, hogy a többségünk talán már túljutott a járványhelyzethez kötődő azonnali krízis kezelésén, és lassan de biztosan az „új normális” rend kialakítása irányába tart, egyre inkább tudatosul bennünk, hogy vezetői pályafutásunk talán eddigi legnagyobb megmérettetése még csak most következik. Ezt támasztja alá a Boyden májusban publikált globális felmérése is, mely szerint a több mint 100 felsővezetői tanácsadással foglalkozó partnerünk 78%-a véli úgy, hogy az elmúlt időszak kihívásai és várható következményei jelentős hatást fognak gyakorolni a legmeghatározóbb vezetői képességek területén is.

Boyden-logo

Szalókyné Tóth Judit - Boyden

Szalóky Tóth Judit
vezetőfejlesztéssel és
-kiválasztással foglalkozó
üzleti tanácsadó,
Partner
Boyden Magyarország

Mindannyian tudjuk, hogy mindaz, ami az elmúlt hónapok során zajlott, nem múlik el nyomtalanul. Az egyik vezető, nemzetközi tanácsadó cég felmérésében például már április elején a megkérdezett vállalkozások 60 százaléka mondta azt, hogy az új távoli értékesítési modelljeik ugyanolyan (29%) vagy még nagyobb hatékonyságúak (31%), mint a hagyományos csatornák. (McKinsey).

A közelmúltban számos vezetővel volt alkalmam beszélgetni. Hogy melyek azok a kérdések, amelyek a legjobban foglalkoztatják őket?

Hogyan biztosítsuk a lehető legeredményesebb „post-crisis” üzletmenetet egy jelentős visszaeséssel bíró gazdasági környezetben, ahol a biztonságos munkavégzés védőoltások hiányában még mindig számos korlátozást igényel? Hogyan térjünk vissza úgy, hogy ne „csak” stabilizáljuk a működésünket, de alkalmazva a közelmúlt tanulságait, akár olyan versenyelőnyre is szert tegyünk, ami a jövő üzleti lehetőségeire is pozitívan hat?

Egyetértettünk abban, hogy a körülmények kényszerítő hatására sok olyan dolgot valósítottunk meg az elmúlt hetekben, amelyekről néhány hónappal ezelőtt még álmodni sem mertünk.

Számos példa mutatja, hogy amire korábbi üzleti terveinkben még hónapokat szántunk (gondoljunk a digitális átállás, távmunka bevezetése, logisztikai és ellátási láncot érintő újítások, e-kereskedelmi fejlesztések területén zajló projektek stb.), most akár néhány hét vagy akár nap leforgása alatt – agilis csapatokkal, online platformokon, szuper hatékony döntéshozatallal, szinte startup üzemmódban – képesek voltunk megvalósítani.

Ma már egyre többet beszélünk arról, hogy nem szabad elvesztegetnünk a pillanat adta lehetőséget.

Melyek a COVID-19 utáni környezet legfontosabb üzleti és szervezeti kihívásai?

Krízisidőszak után – tehetségek bevonása, megtartása Hol vannak az új fókuszterületek? Melyek a növekvő jelentőséggel bíró funkciók a válság utáni környezetben (top 5)

A fókuszváltáshoz szükséges készségek és az új éra adta tapasztalatok jó alapul szolgálhatnak fenntartható jövőnk építésében – legyen szó akár a forgalom növeléséről, a működési folyamatok és céges organizáció átalakításáról, a digitális transzformáció felgyorsításáról, vagy akár jelen helyzet által is alátámasztott, új és kritikus képességekkel bíró szakemberek, tehetségek bevonásáról.

 Számíthatunk-e változásra a krízis utáni vezetői profi l alakulásában?A legmeghatározóbb vezetői képességek a krízis utáni környezetben

Mindehhez szeretne a Boyden – több mint száz, széles körű iparági tapasztalattal bíró Partner bevonásával készült globális felmérése alapján hasznos inputot adni (Boyden Survey Report: Ex­ploring The Post Crisis Environment,  May, 2020).

A Boydenről

A Boyden 1946 óta a világ egyik meghatározó, felsővezető-kereséssel és tanácsadással foglalkozó cége. New York-i központtal, globális hálózatunkon keresztül több mint negyven országban és hatvanöt irodában állunk ügyfeleink rendelkezésére. A Boyden a Forbes Top 200 vezetőkereséssel foglalkozó cégeinek listáján (America’s Best Executive Recruiting Firms) folyamatosan a top 10-ben szerepel.

További információ: www.boyden.com.

Kapcsolat: Seidl Tekla, research associate, [email protected].com //

 

Globális szakértői vélemények

Jutta Menzenbach Partner, Németország. A Boyden globális autóipari szakterület vezetője:

„A válság megmutatja, felszínre hozza a vízióval rendelkező vezetőket, akik bonyolult és bizonytalan időkben is képesek felismerni azokat a lehetőségeket, amelyek előremozdítják a szervezetet és annak alkalmazottait. Velük ellentétben a (mikro-) menedzserek nem rendelkeznek ezekkel a képességgel, rálátással és hozzáállással, mivel őket jellemzően a szorongás, a nyomás és a stressz irányítja.

William Farrell Managing Partner, Taiwan és Dél-Korea. A Boyden igazgatósági tagja:

„A HR-nek tovább nő a szerepe abban, hogy az új kihívások kezelése során valóban a megfelelő emberek legyenek a megfelelő helyeken. Az egészség és a biztonság kiemelt prioritássá válik. A technológiának, amely a legtöbb vállalatban már most is meghatározó szerepet játszik, az új helyzet kezelésére alkalmas megoldásokat kell biztosítania. Fokoznunk kell az ellátási lánc kiszámíthatóságát és biztonságát, hogy stabil helyet biztosítsunk cégünk számára a COVID-19 utáni világban.//