Közel harmadával nőttek az élelmiszerárak Oroszországban az embargó bevezetése óta

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 08. 02. 11:10

Oroszországban két év alatt 31,6 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak a nyugati országokkal szemben bevezetett embargó következtében – közölte kedden a RIA Novosztyi hírügynökséggel az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium illetékese.

moszkva

A 2014 augusztusában bevezetetett orosz élelmiszerembargó egyensúlyhiányhoz és a konkurencia visszaszorulásához vezetett. Az élelmiszerárak növekedése 1,2-szerese volt az általános inflációnak, és ahhoz 46 százalékban járult hozzá.
Az élelmiszerárak a legnagyobb mértékben 2015 februárjában és márciusában, 52 százalékkal járultak hozzá az inflációhoz. A gazdaságfejlesztési minisztérium névtelenül nyilatkozó tisztségviselője szerint ugyanakkor a piac képes volt alkalmazkodni az új feltételekhez, az importőrök új, alacsonyabb árat ajánló beszállítókat találtak. Emellett beindult a behozatalt kiváltó, olcsóbb belföldi élelmiszer-termelés.
Idén júniusban az élelmiszerárak már csak 31 százalékkal járultak hozzá az inflációhoz Oroszországban.
Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium közölte azt is, hogy Európai Uniót, az Egyesült Államokat, Kanadát, Norvégiát és Ausztráliát évi 8,6 milliárd dolláros veszteség érte az orosz élelmiszer-embargó miatt.
A tárca adatai szerint az EU-ból, az Egyesült Államokból és a többi érintett országból származó élelmiszerimport az értékét tekintve 96,5 százalékkal, a volumenét nézve pedig 4,331 millió tonnáról 46,5 ezer tonnára csökkent az orosz embargó 2014 augusztusában történt bevezetése óta.
Az orosz gazdaságfejlesztési tárca kiszámolta, hogy a szankciópolitikai szembenállás Oroszországgal az Európai Uniónak évi 40-50 milliárd dolláros veszteséget okoz, ami mintegy 0,4 százaléka az unió GDP-jének.
Vlagyimir Putyin elnök június végén írta alá az Oroszország ellen az ukrajnai beavatkozás miatt szankciókat meghirdető országokkal szemben bevezetett élelmiszer-embargó jövő év végéig szóló meghosszabbítását. (Pogár Demeter, MTI)

Kapcsolódó cikkeink