Közel félmilliárd forintból épült új szaunakomplexum Zalakaroson

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 01. 06. 10:47

Csaknem kétszáz ember befogadására alkalmas szaunakomplexum épült, mintegy 450 millió forint beruházással a Zalakarosi Fürdőben.

 

Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmusszakmai igazgatója az avatáson azt mondta: az MTÜ által indított Kisfaludy turisztikai fejlesztési program 100 millió forintos támogatásával megvalósult létesítmény is hozzájárul ahhoz, hogy a fővároson kívül minden évszakban sokszínű fürdőkínálat várja a látogatókat.
Jelezte, hogy a 2018-as rekordév után – amikor 15,5 millió turistát és több mint 40 millió vendégéjszakát regisztráltak Magyarországon – az első tíz hónap adatai alapján idén várhatóan újabb rekordot dönthet a magyarországi turizmus.
A szakmai igazgató kifejtette: aranykorát éli a hazai turizmus, soha ennyi vendég és soha ennyi fejlesztés nem volt. Az egészségturizmus különösen fontos turisztikai szegmens, a Budapesten kívüli vendégéjszakák 71 százalékát olyan településeken regisztrálták, ahol valamilyen fürdő működik.
Sifter Rózsa Zala megyei kormánymegbízott arról beszélt, hogy a bruttó hazai össztermékből egyre nagyobb részesedéssel rendelkezik a turizmus, az ország gazdasági érdeke is az, hogy egyre több látogató érkezzen, amire Magyarország átlag feletti közbiztonsági mutatói is kiváló alapot adnak. A kormány célja, hogy Budapesten kívül a Balatont, a borvidékeket és a termálkincseket is minél többen látogassák.
Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere (Fidesz-KDNP) emlékeztetett rá, hogy a fürdő 1965-ös megnyitása óta több mint 30 millió látogatót fogadtak, a város Európa fürdőtérképén is szerepel, Magyarországon pedig a top 10 fürdőhely közé tartozik. A sikerhez a folyamatos fejlesztésekre, az innovációra van szükség és elengedhetetlen a szolgáltatások, a kínálat fejlesztése.
Cziráki László, a 2018-ban 650 ezer vendéget fogadó – 2019-ben várhatóan ezt is meghaladó látogatottságú – Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója elmondta: nem egészen hét hónap alatt épült fel a kétszintes új szaunakomplexum. A közel 200 ember befogadására alkalmas létesítményben 60 férőhelyes szaunát alakítottak ki, továbbá gőzkabinok, infraszauna, merülőmedencék, jakuzzi és más szolgáltatások állnak a vendégek rendelkezésére. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink