Közel 2500 elektromos töltőpontot épít a Volkswagen a Tesco üzleteinél

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 12. 03. 11:18

A német autógyártó és a brit kereskedelmi lánc Nagy-Britannia legnagyobb elektromos töltőhálózatát építi ki.

A Volkswagen (VW) a következő három évben közel 2500 elektromos töltőpontot telepít a Tesco hatszáz szigetországi üzleteinek parkolóiban – jelentette be az együttműködést a két vállalat.

A VW az elektromos autók vásárlására ösztönözné az embereket azzal, hogy egyszerűbbé teszi az elektromos autók töltését, sok fejtöréstől szabadítva meg őket ezzel – mondta a cég nagy-britanniai vezetőségének tagja, Mike Orford a CNBC-nek.

Azoknak, akik lakásban élnek, és elektromos autót vennének, nincs lehetőségük otthon tölteni az autójukat, mert csak az utcán tudnak parkolni. De ha úgy gondolkodnak, hogy hetente kétszer egyébként is a Tescóban vásárolnak, akkor már életképesnek tűnik az ötlet– magyarázta.

A brit Motorgyártók és Kereskedők Társasága (SMTT) adatai szerint idén 120 ezer alternatív meghajtású járművet helyeztek forgalomba Nagy-Britanniában, 22 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A nagyobb Tesco-üzleteknél telepítendő töltőállomásokon az ügyfelek választhatnak az ingyenes, de lassabb, 7 kw-os, és egy fizetős, de sokkal gyorsabb töltést biztosító 50 kw-os opció közül.

Az „elektromos kutakat” nem csak a Tesco-vásárlók használhatják majd, de a parkolóhelyeket ugyanúgy fogják ellenőrizni, mint a mozgássérült, vagy a baba-mama parkolóhelyeket.

A töltőpontokat a Pod Point töltőhálózat üzemeltető telepíti, és azok a VW ígérete szerint a legtöbb e-autómodellel kompatibilisek lesznek. A vállalatnál a projekttől azt várják, hogy a töltők használata a vásárlók mindennapjainak részévé válik.

Egy kicsit olyan ez, mint amikor a telefonunkat töltjük, a legtöbben nem várunk addig, míg a készülékünk teljesen lemerül – mondta Orford, hozzátéve, a vásárlók egy gyors, akár tíz perces töltésre is beállhatnak autójukkal, amíg vesznek egy doboz tejet az üzletben.

A projekt költségeit a VW és a Tesco közösen viselik, ám annak pontos méretét nem hozták nyilvánosságra, csupán annyit közöltek, hogy több millió font értékű beruházásról van szó. (Kadlót Tibor, vg.hu)

Kapcsolódó cikkeink