Konyha, szülinapra

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 03. 05. 08:00

Nem nevezhető afféle vándormadárnak Vidák Zoltán, aki 2001 februárja óta dolgozott az Andrássy úti Premier étterem konyhafőnökeként. Aztán tavaly tavasszal az épület tulajdonost váltott, az új „gazda” pedig nem érezte szükségét, hogy az oda tervezett apartmanházban étterem is üzemeljen. Véget ért tehát a hét bő esztendő, Vidák Zoltán pedig visszavonult fatornyos hazájába, és lakóhelyén, Érden kezdett hozzá a fakanálforgatáshoz.– Nagyszerűen éreztem magam a Premierben, de bebizonyosodott, mennyire igaz az állítás, hogy ebben a szakmában ötévente muszáj váltani, szükség van a megújulásra. Hiányzott a frissítés, s a vége nekem már szinte kínlódás volt…
Néhány hónapig még próbálkozott Budapesten új gyökeret ereszteni, de a kallódás eredményeképpen szinte megcsömörlött a fővárostól. Egy érdi ír kocsmában látott hozzá gasztronómiai elképzeléseinek megvalósításához, de néhány hét múlva úgy érezte, nagyobb szerencse érte, mint egy „lottóötös”.
– Teljesen rendben volt minden Érden, de egyszer csak képbe került Rókusfalvy Pál, illetve az általa üzemeltetett etyeki vendégfogadó. Megkerestek, vállalnám-e a komoly bővülés és ezzel együtt gyökeres változás előtt álló komplexum konyhájának modernizálását, vezetését.
Volna-e olyan, ambiciózus szakács, aki nemet mond egy ilyen lehetőségre? A toszkán, illetve provance-i mintáknak megfelelő célkitűzések nem estek távol a séf elképzeléseitől, ráadásul olyan lehetőséget kapott, amely konyhafőnöknek talán csak egyszer adatik meg: a tervezés pillanatától ott lenni az új konyha kialakításánál, berendezésénél.
– Kibontottuk a falakat, és egy ötven négyzetméteres egyterű konyha jött létre, ahol a beruházók nagyvonalúságának köszönhetően valamennyi olyan gép megtalálható, ami manapság „elengedhetetlen” egy élvonalbeli vendéglő konyháján. Paco Jet, thermomix, sokkoló, indukciós tűzhely, sous vide, minden rendelkezésemre áll majd. Most ünnepeltem negyvenedik születésnapomat, de ilyen ajándékról nem is álmodtam korábban!
A gyakorló szakácsok tudják, mekkora dolog, ha öt lépésen belül minden elérhető egy konyhán. Vidák Zoltán most készül, s egy általa nagyra becsült kollégája konyháján tanulja az új gépek fortélyait, hogy ne legyen ismeretlen számára a modern konyhatechnika kínálta számtalan lehetőség.
Kolbe Gábor

Kapcsolódó cikkeink