Kont­rasz­tok a ka­ri­bi nap alatt

A Tra­de ma­ga­zin mun­ka­tár­sai ar­ra kér­tek fel, hogy 76 or­szág­ra ki­ter­je­dő mun­kám so­rán mu­tas­sam be a he­lyi élel­mi­szer-ke­res­ke­del­met, ke­res­ve az ér­de­kes­sé­ge­ket, a ta­nul­ni­va­lót. Cé­lom azon­ban, ne fél­je­nek, nem a tu­do­má­nyos elem­zés, ha­nem a kön­­nyed úti­nap­ló. Tart­sa­nak hát ve­lem, és bár ez a tél me­le­gebb volt a ta­va­lyi­nál, azért jól fog es­ni egy kis tró­pu­si tú­ra.Gyak­ran esünk ab­ba a hi­bá­ba mi ma­gya­rok, hogy azt kép­zel­jük, mi va­gyunk a vi­lág kö­ze­pe. Mi ta­lál­tuk ki a C-vi­ta­mint, ne­künk van egy­mil­lió fő­re ju­tó leg­több olim­pi­ai baj­no­kunk, No­bel-dí­ja­sunk. Meg­sér­tő­dünk, és mű­ve­let­len­nek tart­juk azt (ta­lán né­mi jog­gal), aki ös­­sze­ke­ve­ri Bu­ka­res­tet Bu­da­pest­tel. De te­gyük szí­vünk­re a ke­zün­ket: mit tu­dunk mi a nagy­vi­lág­ról? Mi a fő­vá­ro­sa Do­mi­ni­ká­nak, mi­lyen nyel­ven be­szél­nek a Feröer-szigeteken, hogy él­nek ma­nap­ság a len­gyel ba­rá­ta­ink? Töb­ben is­me­rik Győzike lá­nya­i­nak ne­vét, mint pél­dá­ul a mai len­gyel ál­la­po­to­kat. Vagy há­nyan tud­nák el­he­lyez­ni egy vak­tér­ké­pen Guadeloupe szi­ge­tét, ahol pe­dig az egész vi­lág­tör­té­ne­lem me­ne­te meg­for­dult 1492-ben, ami­kor is egy Ko­lum­busz ne­vű ne­mes­em­ber a part­ra gá­zolt né­hány mat­róz­zal.

Sztrájk­füg­gő for­gá­si se­bes­ség
Guadeloupe, az 1700 négy­zet­ki­lo­mé­te­res, 420 ezer la­ko­sú szi­get az At­lan­ti-óce­án és a Ka­rib-ten­ger ha­tá­rán, nem tar­to­zik a ma­gya­rok ked­venc tró­pu­si úti cél­jai kö­zé. Ke­ve­sen be­szél­nek an­go­lul – so­ká­ig tar­tó gyar­ma­ti lét után ma hi­va­ta­los stá­tu­sa: Fran­cia­or­szág ten­ge­ren­tú­li me­gyé­je –, és vi­szony­lag drá­ga. Ugyan­is a fran­cia mi­ni­mál­bér okoz­ta ma­gas költ­sé­gek mel­lett az árak­ba az a 20 szá­za­lé­kos vám is be­épül, amit a fran­cia ál­lam vet ki a szi­get­re ér­ke­ző min­den im­port­áru­ra. Ez­zel (is) fi­nan­szí­roz­za a szi­get fej­lő­dé­sét, ápol­ja a gyar­mat­bi­ro­da­lom ma­rad­vá­nya­in még min­dig meg­le­vő nagy­ha­tal­mi ér­zést. Egy it­te­ni szu­per­mar­ket­ben a li­te­res granini gyü­mölcs­lé ára 2,5 euró, ami 1 euróval több a nyu­gat-eu­ró­pai ár­nál.
Tö­ké­le­tes út­há­ló­zat au­tó­pá­lyá­val (!), meg­fe­le­lő köz­biz­ton­ság, gyö­nyö­rű, kó­kusz­pál­más, tür­kiz­kék, tisz­ta vi­zű stran­dok, mang­ro­ve­mo­csa­rak, bol­dog he­lyi la­ko­sok vár­nak ben­nün­ket. A gyor­san fej­lő­dő szi­get­re ér­ke­ző­ket lég­kon­di­ci­o­nált mo­dern re­pü­lő­tér vár­ja, ahol az egész szi­get­re jel­lem­ző tem­pó­ban dol­go­zó rend­őr hos­­sza­san ke­re­si az út­le­ve­lem­ben a fény­ké­pes részt. Ne­he­zen esik le a tan­tusz, hogy Ma­gyar­or­szág az unió tag­ja.
A szi­ge­ten 80 szá­za­lék­ban af­ri­kai szár­ma­zá­sú fe­ke­ték él­nek, aki­ket a cu­kor­nád- és ba­nán­ül­tet­vé­nyek­re hur­col­tak be a 17–18. szá­zad­ban. Sze­ret­nek las­san dol­goz­ni, he­te­kig ké­pe­sek sztráj­kol­ni: ilyen­kor blok­kol­ják az egyet­len nagy ki­kö­tőt a fő­vá­ros­ban, Pointe-á-Pitre-ben. En­nek az a kö­vet­kez­mé­nye, hogy min­den­ki őrült fel­vá­sár­lás­ba kezd, az élel­mi­szer­bol­tok pe­dig ki­ürül­nek.
A szi­get nem ön­el­lá­tó. A ru­mon, a gyü­möl­csö­kön kí­vül min­dent im­por­tál­nak. Ér­de­kes je­len­ség a min­de­nütt ki­köt­ve le­ge­lő szar­vas­mar­ha, amely élő hús­rak­tárt je­lent a tu­laj­do­no­sá­nak.
A he­lyi la­ko­sok ked­ve­sek, kész­sé­ge­sek. Az ét­te­rem­ben, ha nem kap­juk meg a ren­delt ás­vány­vi­zet, ne há­bo­rod­junk fel, nyu­god­tan kér­jük új­ra. Csak el­fe­lej­tet­ték a ren­de­lé­sün­ket.
Egy má­sik he­lyi spe­ci­a­li­tás a há­zak kö­zöt­ti vég­le­tek vi­lá­ga. A part men­ti, pa­no­rá­más tel­kek ára 150 000 fo­rint négy­zet­mé­te­ren­ként, egy ki­sebb vil­la 250 mil­lió fo­rint­ba ke­rül. Cousteau ka­pi­tány, Coluche és még sok más hí­res­ség tar­tott és tart fenn vil­lát a szi­ge­ten. Ezek mel­lett él­nek a fe­ke­ték bá­dog­ból, tég­lá­ból, fá­ból ös­­sze­esz­ká­bált, 20 négy­zet­mé­te­res „casa”-ikban, igény­te­len, sze­me­tes kör­nye­zet­ben.
Ami még­is meg­le­pő, hogy a kom­fort nél­kü­li kuny­hók előtt szu­per au­tók áll­nak. Az au­tó még in­kább stá­tus­szim­bó­lum, mint ná­lunk. A ma­gas szín­vo­na­lú út­há­ló­zat szá­gul­dás­ra csá­bít, amit csak a fo­lya­ma­to­san mű­kö­dő ra­dar­be­ren­de­zé­sek fé­kez­nek le. Hoz­zá kell azon­ban ten­nem, hogy a „favellás” há­zak előtt nem­csak a mos­ta­ni au­tó­ját cso­dál­hat­juk meg a ked­ves tu­laj­nak, ha­nem 3 ge­ne­rá­ci­ó­ra vis­­sza­me­nő­leg mind­et: a tró­pu­si esők­ben be­rozs­dá­so­dott és a bu­ja nö­vény­zet ál­tal be­nőtt ron­csok kö­ze­lebb hoz­nak ben­nün­ket a he­lyi men­ta­li­tás­hoz.

Ka­ri­bi Carrefour: 200in1
Be­ve­ze­tőm ar­ra szol­gált, hogy meg­ért­sük a he­lyi élel­mi­szer-ke­res­ke­de­lem mű­kö­dé­sét. Mi­vel min­den csa­lád ren­del­ke­zik au­tó­val, he­ten­te-ha­von­ta egy­szer el­men­nek a szi­ge­ten ta­lál­ha­tó 4 hi­per­mar­ket­be be­vá­sá­rol­ni. A 2 Carrefour a szi­get leg­szebb bolt­jai. A ru­mon és az eg­zo­ti­kus gyü­möl­csö­kön kí­vül alig ta­lá­lunk he­lyi árut. A 7500 négy­zet­mé­te­res Baie Mahault-i (bé maoi) hiper, a fran­cia ten­ge­ren­tú­li te­rü­le­tek leg­na­gyobb for­gal­mú bolt­ja, 200 kis bolt­nak is he­lyet ad a hi­per­mar­ket mel­lett. Itt min­dig tör­té­nik va­la­mi. Ott jár­tunk­kor ép­pen di­vat­be­mu­ta­tó volt. Leg­na­gyobb meg­rö­kö­nyö­dé­sem­re a he­lyi­ek úgy vi­sel­ked­tek, mint egy fut­ball­mec­­csen. Ha­tal­mas to­lon­gás és őr­jön­gő druk­ko­lás a pisz­ka­fa kre­ol lá­nyok­nak.
A má­sik he­lyi hiper a Cora. Itt ne vár­ják a bu­da­ka­lá­szi szín­vo­na­lat. Öreg, ko­pott bolt, gyen­ge vi­lá­gí­tás­sal, ös­­sze­tört pad­ló­la­pok­kal és fel­há­bo­rí­tó árak­kal. Az előbb em­lí­tett granini 2,99 euró, 120 fo­rint­tal drá­gább, mint a Carrefourban. Szin­te sem­mi for­gal­ma nincs. A Matchok is ha­lód­nak, ami­re az is utal, hogy ket­tő kö­zü­lük át­pár­tolt a Systeme U lánc­hoz.
Min­den lánc­hoz tar­to­zó bolt fran­chise bolt, az­az he­lyi tu­laj­do­no­sa van.

Tart­ják ma­gu­kat a lolok
A szi­ge­ten ha­tal­mas ba­nán­ül­tet­vé­nye­ket ta­lá­lunk. Gye­rek­ko­rom­ban, ami­kor még pult alatt le­he­tett csak ba­nánt kap­ni, min­dig ar­ról ál­mod­tam, hogy el­me­gyek egy ba­nán­föld­re és te­le­eszem ma­gam, hi­szen ott az­tán iga­zán friss és fi­nom. Azt hit­tem, hogy vég­re itt majd va­ló­ra vá­lik 30 éves ál­mom. Fran­cia ba­nán­ül­tet­vé­nyes ba­rá­tom fi­gyel­mez­te­tett, hogy ne a na­gyot kós­tol­jam, ha­nem a pi­cit, mert az fi­no­mabb. Õ ugyan­is a na­gyot csak ex­port­ra ter­me­li, il­let­ve a ma­la­cok­nak ad­ja enni… A Corában 2 euró volt egy ki­ló ba­nán, amit na­gyon po­fát­lan­nak tar­tot­tam ah­hoz ké­pest, amit itt­hon meg­szok­tunk. De hát nem vé­let­le­nül volt ba­nán­há­bo­rú az EU-agrártámogatásokért Fran­cia­or­szág és Né­met­or­szág kö­zött.
Bár mind a Carrefour, mind a Provera sa­ját diszt­ri­bú­ci­ós plat­form­mal ren­del­ke­zik bolt­ja­ik el­lá­tá­sá­ra (Carrefour, Champion, Huit à 8, il­let­ve Cora, Ecomax, Match), a he­lyi nagy­ke­res­ke­dők is be­szál­lít­ják a köz­pon­ti­lag be­szer­zett már­ká­kat. En­nek oka a nagy­ke­res­ke­dők ru­gal­mas­sá­ga, gyor­sa­sá­ga, il­let­ve a lán­cok polc­re­szor­to­sa­i­nak el­len­ér­de­kelt­sé­ge: a pá­ri­zsi köz­pon­ti szer­ző­dés­ből vaj­mi ke­vés mar­ke­ting­tá­mo­ga­tás ér­ke­zik meg ide, 6000 ki­lo­mé­ter­re.
A szi­get leg­na­gyobb ne­ve­ze­tes­sé­gei azon­ban nem a fran­cia lán­cok, ha­nem a 3000 lolo. Ezek a kis, fe­ke­te, ma­szek fű­sze­re­sek, akik es­tén­ként, hét­vé­gen­ként ki­se­gí­tik a la­kos­sá­got. Na­gyon drá­gák (granini 3,50 euró), ki­csit ko­szo­sak és ki­csit bü­dö­sek. Rend­sze­rint a frontál tel­je­sen nyi­tott, így csá­bít­ják a ve­vő­ket. So­kan el­buk­nak a ver­seny­ben, de a sze­gény ne­gye­dek­ben, fal­vak­ban még na­gyon tart­ják ma­gu­kat. A tit­kuk az, hogy hi­telt ad­nak a nagy­ér­de­mű kö­zön­ség­nek, il­let­ve a fal­vak­ban min­dent árul­nak az élel­mi­sze­ren kí­vül: lát­tam zsi­nórt, au­tó­al­kat­részt, fes­té­ket, ak­ku­mu­lá­tort, lét­rát, fém­vöd­röt. A te­rü­le­ti kép­vi­se­lő­ik két­he­ten­te for­dul­nak meg itt, és ak­kor 120 li­ter gyü­mölcs­le­vet ad­nak el át­lag­ban, ami nem rossz. A kép­vi­se­lő be­sze­di az elő­ző ren­de­lés el­len­ér­ték­ét, és új ren­de­lést vesz fel, amit a kö­vet­ke­ző na­pon ki­szál­lí­ta­nak.
A sok bolt­lá­to­ga­tás után, ami­kor ara­nyos szín­nel bu­kik le a ka­ri­bi nap, men­je­nek el egy ét­te­rem­be, a te­rasz­ról él­vez­zék a nap­le­men­tét és a fű­sze­res, for­ró tró­pu­si éj­sza­kát. A kre­ol kony­ha sok fi­nom­sá­ga kö­zül min­den­képp em­lí­tést ér­de­mel a szá­mos fi­nom, friss ten­ge­ri hal (pél­dá­ul a dorade). Bár ki­csit drá­ga, de a lan­gusz­ta na­gyon íz­le­tes. Akár egy­ki­lós pél­dá­nyok is bé­ké­sen me­ne­tel­nek az ét­ter­mi ak­vá­ri­um­ban ad­dig, amed­dig meg nem mu­tat­ják ne­künk őket (ak­kor már ha­tal­mas fark­ver­de­sés és an­ten­na­csap­ko­dás kö­vet­ke­zik). Ez­után már csak az om­lós hús­ként va­ló be­tel­je­sü­lés vár rá­juk. Kre­ol spe­ci­a­li­tás az ap­ró vé­res hur­ka is, de en­nek íze az ott­ho­ni zsem­lés-vé­res­hez ké­pest csap­ni­va­ló. Egy 'ti punch (zöld cit­ro­mos, nád­szi­ru­pos rum­kok­tél) fel­fris­sí­ti az em­bert, és bé­ké­sen bár, de el­kezd ha­za­vá­gyód­ni in­nen a fur­csa pa­ra­di­csom­ból.
Baja Sándor