Koncentráltabb a natúr joghurt eladása a gyümölcsjoghurténál

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 05. 01. 08:00

Az egészséges étkezési szokások terjedését a számottevő joghurtfogyasztás is jelzi. A natúr változat kiskereskedelmi forgalma mennyiségben 6 százalékkal nőtt 2007. március–2008. februárban az előző hasonló időszakhoz képest. Ugyanakkor a gyümölcsjoghurté 4 százalékkal csökkent. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat.A gyümölcsjoghurt olyannyira kedvelt, hogy négy és félszer annyit adnak el belőle a boltokban, mint a natúrból. Utóbbiból az éves értékesített mennyiség meghaladta a 11 ezer tonnát, gyümölcsjoghurtból pedig az 50 ezer tonnát. Értékben a natúr piac mérete, hála a 20 százalékos emelkedésnek, 6 milliárd forint felé közeledik, a gyümölcsösé pedig meghaladta a 26 milliárd forintot. Itt a növekedés mértéke – értékben – 6 százalék.
A joghurt az egészséget szolgáló tömegtermékek közé tartozik. Jellemző eladáshelye a modern, 400 négyzetméteresnél nagyobb bolttípus.
Gyümölcsjoghurtból a 400 négyzetméternél nagyobb csatornákra jutott a forgalom 70 százaléka 2007. március–2008. februárban. A tendencia növekedést mutat. Ugyanakkor 5 százalékponttal csökkent a 400 négyzetméteres vagy annál kisebb boltok piaci részesedése az előző évhez képest.
A natúr joghurt kiskereskedelmi forgalmában még nagyobb, 75 százalékos a 400 négyzetmétert meghaladó modern bolttípusok részaránya 2007. március–2008. februárban.
Az árak emelkedése követte az alapanyagok drágulását. Például egy kilogramm natúr joghurt átlagos fogyasztói átlagára a tavalyelőtt januári adatok szerint 410 forint, a tavalyi hasonló periódusban már 474, az idén pedig 547 forint. A növekedés mértéke a legutóbbi egy év során 16(!) százalék. Gyümölcsjoghurtnál jóval kisebb ütemben változtak a fogyasztói átlagárak.
A kereskedelmi márkák mennyiségi részaránya a natúr joghurtnál némi növekedéssel meghaladta a 20 százalékot az utóbbi időszakban. Gyümölcsjoghurtnál viszont 13–15 százalék között mozog a mutató a legutóbbi periódusokban.

Kapcsolódó cikkeink