Kivitelének növekedését reméli a Gyulahús Kft. a nemzetközi aranycsillag minősítéstől

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 07. 18. 11:36

Kivitelének növekedését reméli a Gyulahús Kft., miután a Nemzetközi Íz és Minőség Intézet két aranycsillaggal díjazta egyik termékét – mondta az önkormányzati tulajdonú vállalat ügyvezető igazgatója kedden az MTI-nek.

gyulahus
Daka Zsolt elmondta, a nyugat-európai fogyasztók jól ismerik a brüsszeli székhelyű intézet vakteszten alapuló minősítését, amit 2015-ben a cég gyulai kolbásza, tavaly gyulai szalámija, az idén Pokol szalámija nyert el, így joggal remélik értékesítésük növekedését ezen a piacon. (Az előírásoknak megfelelő termékeket egytől három csillagig minősítik.)

Közölte, a vállalat az idén kétszáz millió forintból hajtott végre eszközbeszerzést. Egy hústömbmaró-gépet és két töltő berendezést vásároltak.

2016-ban a Gyulahús Kft. 5,3 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, amely mintegy 6 százalékkal haladta meg az előző évit. Az árbevétel 82 százaléka a belföldi, 18 százaléka az exportpiacokról származott, 17 országba exportálnak.

Daka Zsolt elmondta: az első fél évben 8 százalékos árbevétel-növekedést produkáltak, így az éves cél – amely a tavalyihoz hasonlóan hat százalékot irányzott elő – teljesíthetőnek tűnik.
Hozzátette: az alapanyagárak több mint 30 százalékos emelkedése azonban hatással lesz az eredményre, amely 444 millió forint volt 2016-ban.

Az ügyvezető igazgató az MTI-nek elmondta: a cég magyarországi tesztelője volt az Erasmus+ program A munkaalapú tanulás a felnőttképzésben nemzetközi projektnek, amelyben egy finn, egy olasz és egy német cég vett még részt.

A 250 dolgozót foglalkoztató Gyulahús 12 munkavállalója, aki nem rendelkezett húsipari végzettséggel, 240 órás szakirányú képzést kapott a programban, amelynek tapasztalatait rögzítették – mondta Daka Zsolt.
A több országból összegyűjtött tapasztalatok alapján egy komplex módszertani kézikönyv készül a felnőttek szakképzésének és szakmai továbbképzésének folyamatairól. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink