Kiszoruló magyar élelmiszerek

Szerző: trademagazin Dátum: 2007. 10. 31. 08:00

Fórián Zoltán, az Agrár-Európa Kft. üzletág-igazgatója az idei negatív nemzetközi trendek ismertetését követően felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai sajtóban összekeveredett a várható keresletnövekedés (India, Kína, bioenergia) és az árak növekedésének mértéke. Az OECD és a FAO legfrissebb prognózisa az elkövetkező öt-hét évre már nem jósol olyan drasztikus áremelkedést, mint amit az ágazat idén megélt, mert a kínálat jobban fog tudni reagálni a megnövekedett keresletre. Itthon az árszínvonal a különböző termékeknél nem egyenlő mértékben, de átlagosan 10-15 százalékkal meghaladja majd a szeptemberi adatokat.
A hazai élelmiszerpiacon várható változásokkal kapcsolatban kiemelte: folytatódik a trend, hogy az alapanyag- és energiaárak növekedése miatti magas költségek okán a magyar élelmiszerek továbbra is egyre csökkenő mértékben kerülnek be a hazai kiskereskedelembe, arányuk ma csupán 75 százalék körüli, négy éve még 90 százalék felett volt. A szakember utalt arra is, hogy az élelmiszer-termékpályán a termelők és a kereskedők éves szinten 10 százalékos áremelést tudtak végrehajtani, ezzel szemben a feldolgozók csupán hét százalék körüli áremelkedést bírtak érvényesíteni, ami tovább csökkentette a terület nyereségességét.

Kapcsolódó cikkeink