Kisebb ökológiai „mancsnyom”

Szerző: Benedek László Dátum: 2023. 03. 30. 09:43

Először is szögezzük le: nálunk, itt Európában a belátható közeljövőben nem lesz olyan mértékű a fehérjehiány, hogy nekünk, embereknek vasárnapi ebédként rovarokat kelljen fogyasztanunk. Pont.

Lánchíd Klub logo

Benedek László, Viresol

Vendégszerző:
Benedek László
kereskedelmi igazgató
Agroloop Hungary

Az Európai Bizottság nemrégiben ugyan – a közönséges lisztbogár lárvája és a vándorló sáska után – engedélyezte a házi tücskök új élelmiszerként vagy élelmiszer-összetevőként történő forgalmazását az Unió­ban, de ők sem azt kérték, hogy ezentúl rántott hús helyett tücsköt-­bogarat együnk. Az EU alternatív fehérjeforrásként határozza meg a rovarokat, melyek széles körű élelmiszeripari és takarmánycélú alkalmazása környezeti és gazdasági előnyökkel jár, hiszen feldolgozásuk kevesebb vizet igényel, kevesebb hulladékot termel, illetve üvegházhatásúgáz-kibocsátása is elenyésző.

Bár jelenleg az emberi fogyasztásra szánt élelmiszercélú rovarok kérdése igencsak megosztja társadalmunkat, széles körben ismert tény, hogy a rovarok évmilliók óta kedvenceink és haszonállataink természetes táplálékát képezik. Gondoljunk csak a falvak udvarain kapirgáló tyúkokra és más szárnyasokra, vagy akár a halakra.

Mindez nem véletlen, hiszen ezek az állatok ösztönösen tudják, hogy a rovarok kitűnő fehérjeforrásnak számítanak. Az azonban talán kevésbé köztudott, hogy a belőlük kinyert fehérje minősége miatt egyben új energiaforrásként is szolgálhatnak az ételre érzékeny és/vagy allergiás kutyák és macskák számára. Az úgynevezett prémium pet food (állateledel) szegmensben ennek köszönhetően gyorsan terjed a lárva takarmányfehérjék és -zsírok alapanyagként történő felhasználása.

Ennek egyik oka, hogy a kutyák és macskák között is egyre több az úgynevezett túltenyésztett fajta. A beltenyésztés miatt az ilyen állatok emésztőrendszere sokszor olyan érzékeny, hogy egészségük megőrzése érdekében a gazdáknak speciális étrendet kell biztosítaniuk számukra. Itt jönnek képbe a rovaralapú kutya- és macskaeledelek. A rovarfehérje hipoallergén, ami nagyban segít, hogy az állatoknak ne legyenek viszketési rohamai. A lárvákban lévő kitintartalom gyulladáscsökkentő antioxidáns, ami fokozza a májműködést, stabilizálja a koleszterinszintet, valamint gyorsítja a bőr regenerációját is. A lárvazsír magas laurinsav-tartalmú, ami segíti az emésztést, megnehezíti a betegséget kiváltó kórokozók szaporodását, és enyhíti az esetleges emésztési rendellenességeket, így alkalmazásukkal egyéb gyógyszeres kezelés nélkül is igen sok esetben visszaállítható szeretett kiskedvenceink egészséges állapota.

A rovarokból készült tápok kedvenceink egészségét és vitalitását is fokozzák

Ennek megfelelően egyre több állatorvos ajánlja a rovarfehérjével készült tápot, de ma már a nagy állateledel-gyártók többségének megtalálható a portfóliójában szenzitív kutyáknak és macskáknak ajánlott lárvafehérjés termék. Fontos megjegyezni, hogy ezek a rovaralapú ételek külső megjelenésükben teljesen megegyeznek a már jól megszokott kutya- vagy macskatápokkal, így a gazdáknak nem kell attól tartaniuk, hogy házi kedvenceik az úgynevezett „undi-faktor” miatt nem eszik meg az eléjük tett ételt.

A kiemelkedő élettani hatásokon túl a rovarfehérjét tartalmazó pet foodnak van még egy pozitív hozadéka: ez pedig nem más, mint az előállítás ökológiai lábnyoma. A rovarlárva tenyésztése és a belőlük készült takarmányfehérje és -zsír azonos súlyra vetítve 30-szor kisebb földfelület és 40-szer kevesebb víz felhasználásával tud megvalósulni, miközben 40-szer kisebb karbonkibocsátással jár, mintha az átlagos haszonállat-tenyésztésből származna.

Így, ha kiskedvenceink ilyen tápot esznek, akkor amellett, hogy kicsattannak az egészségtől, még jelentősen kisebb ökológiai „mancsnyomot” is hagynak maguk után. //

A cikk a Trade magazin 2023/4. lapszámában olvasható.

Kapcsolódó cikkeink