Kisebb hazai kínálattal indul a dinnyeszezon

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 06. 24. 11:25

A piacokon július elsejétől várható nagyobb mennyiségű hazai dinnye.
A görögdinnyeszüret a hét végén, a jövő hét elején kezdődhet, így július elejére várható nagyobb mennyiségű magyar dinnye a piacokra – mondta a Világgazdaságnak Ledó Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.

Ez a szokásoshoz képest némi késés, és a szezon elején valószínűleg kisebb mennyiséget tudnak leszedni a dinnyetermelők. A virágzás idején ugyanis hűvösebbek voltak az éjszakák, gyengébb volt a termés kötődése. Ledó Ferenc szerint ugyanakkor kár lenne temetni a dinnyeszezont, mert a másodvirágzásból augusztusban még nagyobb termés is jöhet a földekről. A legnagyobb nehézséget most a gyomosodás okozza a termelőknek, általánosságban pedig az mondható el, hogy ahol sok eső esett, ott gond van, ahol viszont nem volt túlzott mennyiségű csapadék, ott aránylag elfogadható állapotú az állomány.

Az időjárás miatti heterogenitás szinte minden zöldségfajról elmondható. A FruitVeB elnöke kijelentette: sokszor egy-egy település két széle között is jelentős különbség volt csapadékmennyiségben, de országosan is nagy eltérések vannak a különböző tájegységek között. Az elmúlt napokban néhol kisebb jégeső rontott a helyzeten, egyelőre tehát nehéz lenne országos helyzetképet adni. (Kelemen Zoltán, vg.hu)

Kapcsolódó cikkeink