Kína hamarosan a világ második legnagyobb gazdasága lehet

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 01. 22. 00:03

Kína gazdasága tavaly 8,7 százalékkal növekedett, túlszárnyalva a pekingi kormány eredeti várakozásait. A hírt az országos statisztikai hivatal vezetője jelentette be.

A múlt év utolsó negyedében a GDP növekedése 10,7 százalékos volt, az egy évvel korábbi időszakban feljegyzett adathoz viszonyítva. A BBC szerint ezzel Kína jelenleg azon a pályán halad, hogy túlszárnyalja Japánt, és a világ második legnagyobb gazdaságává váljon.
A kínai statisztikai hivatal vezetője elismerte, Kínának "súlyos nehézségekkel" kellett szembesülnie 2009-ben, de a gazdasága már talpra állt és jelenleg a helyes irányba tart.  A szakértő elvetette az olyan találgatásokat, miszerint a kínai gazdaság már túlszárnyalta Japán teljesítményét.
Az ENSZ sztenderdjét – azaz napi egy dollárt – alapul véve Kínában jelenleg még mindig 150 millió ember él szegénysorban – közölte a statisztikai hivatal vezetője. „Ezért a GDP-nk és gazdasági erőnk növekedése ellenére el kell ismernünk, hogy Kína még mindig fejlődő ország" – közli a BBC News.


Kapcsolódó cikkeink