Kifizeti a magyar kormány a Heineken beruházásának felét

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 01. 12. 11:28

A Heineken bő félmilliárdos beruházásának a felét kifizeti a kormány, cserébe a holland cég megvéd 456 munkahelyet és nagyrészt magyar beszállítóktól vásárol alapanyagot – írja az mfor.hu.

 

Versenypiaci pozíciójának erősítése céljából 540 millió forintos beruházást valósít meg a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. a 125 éves soproni sörgyárban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Sopronban az MTI beszámolója szerint.

A beruházást azért a miniszter jelentette be, mert az állam állja a költségek felét: a kormány 270 millió forinttal támogatja a beruházást. A holland társaság cserében azt vállalta, hogy megvéd 456 munkahelyet, emellett 85 százalékban hazai beszállítóktól vásárol alapanyagokat.

A fejlesztéssel növelik a sörgyártás és az élelmiszerbiztonság hatékonyságát, és új termékeket is elő tudnak állítani – mondta a miniszter.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a járvány kezdete óta eddig 1434 vállalat összesen 1676 milliárd forintnyi beruházást indított el – írja az MTI. (mfor.hu)

 

Kapcsolódó cikkeink