Kiemelt figyelmet kap az aszályhelyzet
A kormány összehangolt cselekvési tervet készít az aszálykárok megelőzésére. Ennek köszönhetően a vízügyi ágazat szereplői kiemelt figyelmet és finanszírozást kapnak az aszályhelyzet kezelésére – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára „A vidék jövője, a vidék közhaszna” című konferencián, Orosházán.

(Fotó: Pixabay)
Az államtitkár a rendezvényen arról beszélt, hogy az Agrárminisztérium célzott támogatásokkal erősíti az mezőgazdaság és élelmiszeripar versenyképességét a Közös Agrárpolitika (KAP) keretében. Csaknem 5400 milliárd forintos KAP-forrásból 2900 milliárd a vidékfejlesztési pillérre jut. Ezen belül különösen fontos területek a gazdaságfejlesztési beruházások, a feldolgozóipar, az öntözésfejlesztés, valamint a generációváltás ösztönzése. Több mint 38 pályázati felhívás jelent meg eddig, összesen 1389 milliárd forint értékben. Ezek közé tartozik például az erdőtelepítési program, a rövid ellátási láncok fejlesztése, az öntözési beruházások, valamint a terménytárolók és vetőmagüzemek fejlesztése. Mindezek mellett kiemelt figyelmet kap a fiatal gazdák támogatása. Számukra 79 milliárd forintos keret áll rendelkezésre, akár 75 millió forint beruházási támogatással – tette hozzá.
Hubai Imre kiemelte, hogy töretlen az érdeklődés az agrárberuházások iránt
A pályázatokra érkezett támogatási igények gyakran többszörösen meghaladják a rendelkezésre álló keretet, ami bizonyítja a gazdatársadalom fejlesztési szándékát és elkötelezettségét. A tervezett beruházások finanszírozást pedig könnyítések, például biztosítékmentes előleg és kamattámogatás is segítik. Mindezek mellett további kiírások előkészítése is zajlik, többek között tanyafejlesztés és öntözési közösségek támogatása terén. Kitért arra is, hogy a magyar mezőgazdaságban és élelmiszeriparban folyamatosak a fejlesztések, a modernizáció, amelynek köszönhetően emelkedik hozzáadott érték teremtése is. A magyar agrárium fejlődési pályára állt: a cél az új technológiák és a fenntarthatóság egyensúlyának összehangolása, amely a következő évek stratégiai munkáját is meghatározza.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Európai Központi Bank: a vízhiány jelenti a legjelentősebb természeti kockázatot az európai gazdaság számára
A felszíni vízhiány jelenti a legjelentősebb természeti kockázatot az európai…
Tovább olvasom >AM: a fenntartható vízgazdálkodás az innovatív mezőgazdaság alapja
A klímaváltozás hatásai, az egyre gyakoribb aszályos időszakok és a…
Tovább olvasom >Új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak a Magyar Államkincstár
A Magyar Államkincstár új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Európa legjobb marketingszakembere: magyar győzelem a rangos nemzetközi versenyen
Bánhegyi Zsófia, a Magyar Marketing Szövetség vállalati kapcsolatokért felelős alelnöke,…
Tovább olvasom >Zöldséget gyereknapra – meglepő akcióval készül a foodora
Gyümölcs- és zöldség akciót hirdet a foodora gyereknap alkalmából, hogy…
Tovább olvasom >EY: Kulcskérdéssé vált az energiabeszerzés – egyre több cég versenyképességét vetik vissza az ingadozó árak
A cégek többsége aggódik a növekedéshez szükséges energia beszerzése miatt,…
Tovább olvasom >