K&H: közel 80 ezer gyerek vált pénzügyileg tudatosabbá

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 02. 15. 08:15

Ismét nagyon sok diák jelentkezett a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő idei sorozatára.

Ők a jövő fogyasztói

Összesen több mint 8700 diák nevezett, így a 2010-ben elindított, a pénzügyi edukációt fókuszba helyező verseny során összesen eddig közel 80 ezer gyermek vett részt. Az első forduló lezárása után a játékot szervező K&H több különdíjat is kiosztott. Arányosan a legtöbb diákot nevező iskolának járó elismerést a géderlaki Szent László Katolikus Általános Iskola és Óvoda nyerte el. A legtöbb diák felkészítéséért Szántó Mihályné, a Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola tanára kapott különdíjat. A verseny február 20-án folytatódik a második fordulóval, amelyben 1095 csapat méri össze a tudását. Ezt követi az online regionális középdöntő, majd a májusi, személyes részvétellel megrendezendő döntő, ahova korcsoportonként és régiónként a legjobb csapatok jutnak be.

Továbbra is nagyon sok fiatal szeretné tudatosan kezelni a pénzügyeit, ezt mutatja, hogy töretlen az érdeklődés a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedő iránt. Az edukációt fókuszba helyező versenysorozatban 3-5 fős csapatokat alkotva sajátíthatják el a diákok, hogyan érdemes intézni a mindennapos pénzügyeket, hogyan lehet takarékoskodni, mit jelentenek a különböző befektetések, biztosítások.

Az első forduló eredményeit ismertetve a pénzintézet közölte: az idei versenysorozatra több mint 8700 diák nevezett, a 9-11. osztályosok körben kiemelkedően sokan, 2800 fiatal – 706 csapatban – indult el a vetélkedőn. Ez egyben azt is jelenti, hogy az idei sorozatban a versenyzők száma elérte a koronavírus-járvány előtti szintet. Az először 2010-ben megrendezett K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő eddigi versenyein összesen közel 80 ezer diák indult.

“A nevezési adatok és az elmúlt évek tapasztalatai megerősítik azt, hogy a K&H jó döntést hozott akkor, amikor egy évtizeddel ezelőtt kiemelt szerepet szánt a pénzügyi edukáció támogatásának. A technológiai fejlődés és a rohamtempóban terjedő digitalizáció mellett a mostani bizonytalan gazdasági környezetben még fontosabb, hogy a fiatalok minél korábban és minél nagyobb mélységében megismerhessék a pénzügyi megoldásokat” – mondta Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Az első forduló lezárásaként K&H három különdíjat adott át. A legtöbb diákot felkészítő személynek járó elismerést és az ezzel járó bruttó 80 ezer forint értékű ajándékutalványt a Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola tanára, Szántó Mihályné Éva kapta, aki eddig több, mint 100 csapatot készített fel. Rutinos pedagógusról van szó, a korábbi években is indult csapataival a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedőn és a múlt évben is ő nyerte a legtöbb diák felkészítéséért járó díjat.

Az indulók az adott iskolába járók számához viszonyított adatai szerint a legtöbb diákot “nevező” iskola címet a géderlaki Szent László Katolikus Általános Iskola és Óvoda nyerte el, az itt tanuló gyerekek 80 százaléka elindult a versenysorozaton. A kiemelkedő eredménynek köszönhetően bruttó 200 ezer forintos támogatást kapnak a K&H-tól egy gyermeknapi program megrendezéséhez. Díjat kapott a legtöbb diákot indító leghátrányosabb helyzetű kistérségekben lévő iskola is. Idén a 25 főt nevező Magyarcsanádi Református Általános Iskola és Óvoda nyerte el ezt a címet és a bruttó 200 ezer forintos támogatást.

Az első forduló lezárása után folytatódik a K&H Vigyázz, kész, pénz! verseny, mégpedig a február 20-án rajtoló második fordulóval, amelyben 1095 csapat méri össze tudását. Innen régiónként és korcsoportonként 5 csapat jut a középdöntőbe, majd korcsoportonként a legjobb regionális versenyző a döntőbe. A végső megmérettetés egy személyes részvétellel megrendezett nagyszabású esemény lesz Budapesten. A győztes diákok, iskolájuk és felkészítőjük pedig értékes díjakat nyerhetnek, melyeknek összértéke 6,6 millió forint lesz.

Kapcsolódó cikkeink