K&H: egyre bizakodóbbak a kisvállalkozások
A járvány ellenére egyre bizakodóbban tekintenek a kis- és közepes vállalkozások (kkv) a következő egy évre – közölte a K&H az első negyedéves kutatásaira hivatkozva az MTI-vel hétfőn.
A felmérés szerint a kkv-bizalmi index 5 pontos emelkedéssel 14 pontot ért el 2021 elejére, megközelítve a 17 pontos mindenkori csúcsot, amit legutóbb 2019-ben mértek.
A K&H a javulást azzal magyarázta, hogy a vállalkozók többnyire kedvezően ítélik meg a gazdaságpolitikát, és több uniós forrásra számítanak. A kormányzati intézkedéseket 42 százalékuk gondolja vállalkozásbarátnak, és csak 17 százalék azok aránya, akik szerint mindez nem megfelelő, vagy nem elég. A vállalkozásokat támogató programok mellett a vidékfejlesztési program, és lakásfelújítási támogatás is sok cégnek kedvez – tették hozzá. A legnagyobb javulást a szolgáltatásban, és az iparban mérték az előző negyedévhez képest.
Az ipari cégek bizakodását feltehetően a beruházások növekedése, valamint az építőipari fellendülés okozhatta, míg a szolgáltatók a korlátozások enyhítésében bíznak. A mezőgazdasági cégek hangulata jelentősen romlott, bár még így magas szinten maradt, a kereskedelem pedig a korlátozások miatt egyelőre nem sok jót várnak – írták. A felmérés azt mutatta, hogy mivel a válság a közepes vállalkozásokat sújtotta legkevésbé, ők sokkal derűlátóbban, mint a kisebb cégek. A K&H kkv-bizalmi indexet 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság visszajelzései alapján készítik el. Az idei első negyedéves felméréshez február 25. és március 19. között kérdezték meg a cégek üzleti döntéshozóit. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
K&H digitális nyugdíjbiztosítás – Magyarországon elsőként
A tavaly bevezetett mobilbankos kockázati életbiztosítás után itt a K&H…
Tovább olvasom >K&H: valamivel több, mint évi 6 ezer forintért kötöttek biztosítást a mikromobilitási eszközökre
A mikromobilitási eszközökre szóló kötelező biztosítás bevezetése óta a K&H-nál…
Tovább olvasom >Alacsonyabb a hazai karbonkibocsátás a nyugati átlagnál
A K&H Csoport és az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) által kifejlesztett…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hazánk büszkén őrzi szőlészeti és borászati örökségét
Magyarország elkötelezett a szőlészeti és borászati örökségének megőrzésében – jelentette…
Tovább olvasom >Az élelmiszergazdaság meghatározó ágazata a tojástermelés
A tojástermelés az élelmiszergazdaság meghatározó ágazata, amelynek versenyképességét számos eszközzel…
Tovább olvasom >Átadták a Fenntartható jövőért 2024 díjakat
Nagyszámú kiemelkedő pályázat érkezett a 2024-es Fenntartható jövőért díjra. A…
Tovább olvasom >