Magazin: Kézhigiénia kontra fertőzések

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2018. 12. 06. 07:50

A meghűléses időszak kezdetével egyre fontosabb a megfelelő kézhigiénia, hiszen 5-ből 4 betegség a kezekről terjed – érdemes az éttermeknek is készülniük a hidegebb hónapokra, hiszen a személyzet mellett a vendégek is fokozottabban ki vannak téve a fertőzés veszélyének.

A Tork kutatási eredményei szerint az emberek fele nem mos kezet köhögés, tüsszentés vagy orrfújás után, harmaduk pedig étkezés előtt, holott a helyes kézhigiéniával a kórokozók 99 százaléka elpusztítható lenne. Hatékony és figyelemfelkeltő gesztus lehet az éttermek, munkahelyi és közétkeztetők részéről, ha rögtön a bejárat mellé higiéniai állványt helyeznek ki, amelyen kézfertőtlenítő mellett kozmetikai kendő vagy akár kézkrém is elhelyezhető.

A Tork által kifejlesztett állványra szenzoros adagolók is rögzíthetők, így a vendégek érintésmentesen fertőtleníthetik kezüket, minimálisra csökkentve a fertőzésveszélyt. Az állvány mobil, egyszerűen áthelyezhető, és a rászerelhető adagolók igény szerint többféleképpen variálhatóak, attól függően, mire van szükség az adott helyen. Tetejére speciális reklámfelület is illeszthető, így az éttermek egyedi üzeneteiket, logóikat is megjeleníthetik rajta. Bővebb információ: https://www.tork.hu/hygiene-stand/. //

Kapcsolódó cikkeink