Kezdődik a Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 11. 21. 12:35

Fűszeres italok és gőzölgő sültek illatának keveredése jelzi majd a Budapesti Karácsonyi Vásár kezdetét a Vörösmarty téren, ahol a hagyományos programok mellett idén a magyar ünnepi ízeken is végigkalauzoló gasztronómiai kalandtúra várja a látogatókat november 18. és december 30. között.

Az idei hagyományőrző fővárosi karácsonyi vásáron 130 árus vesz részt, akik megújult faházakban várják az érdeklődőket, hogy kényelmesebb és biztonságosabb nézelődést biztosítsanak a számukra – hangzott el az idén 13. születésnapját ünneplő hathetes fesztivál pénteki sajtótájékoztatóján.

A fesztivál egyik különlegessége, hogy a szokásos kenyérlángos, kürtős kalács, kolbász és forralt bor mellett, idén először helyet kapnak a magyar ünnepi ételek, köztük a káposzta, a bejgli és a hal is. Az óriás fenyőfa tövében művészeti szakiskolák által elkészített betlehemi jelenet fogja várni a látogatókat advent első vasárnapjától – mondta el Molnár József, a szervező Budapesti Turisztikai Desztinációs Menedzsment (BTDM) Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
Ismét Budapestre látogat a lappföldi Mikulás, hogy december 6-án néhány órát eltöltsön a téren a magyar gyerekekkel. A szokásos kalendárium helyett a Gerbeaud Ház épületén egy varázslatos fényjáték kap helyet, amelynek ünnepélyes bemutatójára november 27-én, este hat órakor kerül sor. A látogatók azután minden nap 18 és 20 óra között nézhetik meg a műsorszámot.

A magyar kultúra, a hungarikumok, a gasztronómia és az ünnepi szokások jegyében szerveződő vásáron az idén 12 fiatal kézműves, illetve iparművész is lehetőséget kap a bemutatkozásra. A becslések szerint évente mintegy 600 ezer ember kíváncsi a vásárra, és ebből 40 százalék külföldről érkezik – mondta el Csomós Miklós, főpolgármester-helyettes. Mint hozzátette: ez azt jelenti, hogy mintegy 250 ezer idelátogató külföldi viszi a hírét világszerte a magyar ételeknek, italoknak és termékeknek.

A délelőtt 10 órától este nyolcig látogatható vásár történetében először a Vörösmarty téren is fellobban a Béke lángja, amely cserkészek jóvoltából élő láng formájában érkezik december 11-én a fővárosba a betlehemi Születés Bazilikából. Az adventi koszorú gyertyáinak meggyújtását minden vasárnap egy különleges flash-mob akció fogja kísérni.

A Máltai Szeretetszolgálat „A kis gyufaárus lány” meséje által inspirált jótékonysági akcióval készült: a látogatók gyufásdoboz vásárlásával segíthetik a rászoruló gyerekeket. A kezdeményezéssel összhangban egy kiállítás is nyílik a téren felállított játszóházban, ahol óvodások és kisiskolások – a mesét életre keltő – faliképei kapnak helyet.

A karácsonyi „vásárséta” a népi és vallásos elemeket is ötvöző ünnepi szokások eredetén kalauzolja végig a vásár látogatóit, akiknek a szervezők ingyenes vezeték nélküli internet kapcsolatot, a kitelepülő árusok pedig a Budapest Kártya fejében 10 százalékos kedvezményt biztosítanak. Hagyományteremtő jelleggel a szervezők idén külföldi „díszvendéget” is hívtak a vásárra. Elsőként Belgium kapott lehetőséget a bemutatkozásra: standjain sörrel, csokoládéval és turisztikai információkkal várja a látogatókat.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is ingyenes kézműves programok, játszóház és sokszínű programkínálat várja az érdeklődőket egészen december 30-áig. Mint azt Molnár József elmondta: a főváros díszkivilágítását jövő csütörtökön, délután 17 órakor fogja felkapcsolni a főpolgármester, és ekkor tartják a Budapesti Karácsonyi Vásár hivatalos megnyitóját is. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink