Kevés pénzből sok sört iszunk

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 07. 22. 11:35

Az elmúlt években lassult a sörfogyasztás növekedése. Bár a csehek messze a legtöbb sört fogyasztják éves szinten, ennek ellenére Írországban mégis sokkal többet költ a lakosság erre a célra. A sörfogyasztás alapján a magyarok is előkelő helyen szerepelnek annak ellenére, hogy relatíve keveset áldozunk a sörre.

sor

A válságot követően lassult a globális sörpiac növekedése: míg a válság előtti években 5-6 százalékkal bővült a piac, tavaly már csak kevesebb mint 1 százalékkal nőtt a sörtermelés. Mivel az utóbbi években jelentős konszolidáció történt a sörpiacon, így az 5 legnagyobb gyártó már a teljes piac több mint 50 százalékát adta tavaly.

Bár a világ legnagyobb sörgyártó társasága egy belga-brazil vállalat, az országok rangsorát Kína vezeti. Itt tavaly a globálisan termelt 1973 millió hektoliter több mint 25 százalékát állították elő. A listavezető 5 ország ebben a sorrendben is a teljes termelés több mint 50 százalékát adta.

Pilsner Urquell, Staropramen, Budvar (Budweiser): ilyen nevek mellett nem is véletlen, hogy a cseh sörfőzdék nemzetközi elismertségre tettek szert. A közép-európai országban éves szinten 157 literre rúg az egy főre jutó sörfogyasztás, ami közel fél litert jelent napi szinten. Írországban és Németországban is igen közkedvelt alkohol a sör. Szeptember végétől október első hétvégéjéig tart a világ egyik legismertebb fesztiválja, az októberfest Németországban, melyen minden évben több millió turista teszi tiszteletét több millió liter sört fogyasztva.

Mi, magyarok is meglehetősen előkelő helyen szerepelünk: itthon átlagosan évente 75,3 liter sört iszunk, így az egy főre jutó fogyasztás alapján a 17. helyen állunk.

Azonban lényegesen más képet kapunk, ha a sörre költött összegeket vizsgáljuk az egyes országokban. Ebben a rangsorban Ausztrália vezet, itt egy fő átlagosan éves szinten 748 dollárt költ a sörre, egy írországi fogyasztó pedig 688 dollárt.

A fogyasztott volumen és a sörre költött összeg, mint látható, nem feltétlen jelenti ugyanazt a helyezést. Ennek oka részben az országok lakosságának eltérő életkora lehet: a fiatalabb korosztály körében a sör sokkal kedveltebb, mint az idősek közt, sőt az eltérő árszínvonal is igen fontos tényező.

Ami szintén meglepő lehet, hogy a sörre a legkevesebbet költő 10 ország közt találjuk Magyarországot, annak ellenére, hogy relatíve sok sört iszunk. (portfolio.hu)

Kapcsolódó cikkeink