Kevés a valódi innováció
Míg az elmúlt négy évben hét európai országban az új FMCG-termékek mintegy kétharmada valamely márka alatt jelent meg a piacon, a maradék egyharmadot a vezető kiskereskedők és diszkontok saját márkái adják – bár a diszkontok a termékinnovációk mindössze 7 százalékával a sor végén állnak, derül ki a GfK Hungária legfrissebb hírleveléből.
Az összes új termékből csupán 20 százalék jelent komoly innovációt (új márkát vagy almárkát). Minden más renováció, azaz létező termékek egyes jellemzőinek (színének, ízének, méretének) valamilyen változata.
Az innovációs viselkedés elemzésekor kiderül, hogy a valódi innovációknak a három piaci szereplő közötti megoszlása nem kiegyensúlyozott: az összes nagy innováció 23 százaléka jut a márkákra, és 17, illetve 11 százalék a vezető kiskereskedőkre és diszkontokra. Ebből is látszik, hogy a kiskereskedők sokkal inkább „várnak” a márkákra, ha jelentős újításról van szó.
Kapcsolódó cikkeink
Keljfeljancsi – ledönthetetlenek az energiaitalok!
Az energiaitalok piaca egyfajta csodabogárnak számít, hiszen míg a legtöbb…
Tovább olvasom >Bővíti növényi alapú választékát a Lidl az Egyesült Királyságban
A hosszú távú fenntarthatóságra helyezve a hangsúlyt bővíti a Lidl…
Tovább olvasom >AMC: tizenkilenc magyar kiállító vesz részt a kereskedelmi márkák kiállításán Amszterdamban
A kereskedelmi márkák amszterdami kiállításán (World of PrivateLabel – PLMA)…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyar élelmiszer-gazdaság finanszírozását segíti az AVHGA és az MBH Bank
Az élelmiszer-gazdaságban tevékenykedő vállalkozások naprakész finanszírozását elősegítő együttműködési megállapodást írt…
Tovább olvasom >NAV: idén már több mint 28 millió e-kereskedelmi csomagot vizsgált át a hatóság
Ebben az évben több mint 210 ezer vámkezelést és 28…
Tovább olvasom >Zólyomi Zsolt: „Egy illat előre eldönthet egy üzletet”
Tárgyalási céljaidat lehet a saját bőrödön hordott illattal kommunikálni úgy,…
Tovább olvasom >