Kétszázmillió forintnyi hamis ruházati terméket találtak a pénzügyőrök két kamionban

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 03. 26. 11:07

Csaknem kétszázmillió forint értékben találtak hamis ruhát, kiegészítőket és szövetet a pénzügyőrök két lengyel kamionban az M43-as autópályán – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t.

Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense közölte, a pénzügyőrök az M43-as autópálya Krak-éri pihenőhelyén ellenőriztek egy lengyel teherautót. A rakomány átvizsgálásakor több mint kétezer, különféle luxusmárka jelzésével ellátott ruházati terméket találtak, melyek származását a bolgár sofőr nem tudta igazolni.
Egy másik lengyel kamionból négyezer, különböző sportmárkák jelzésével ellátott ruha és kiegészítő, valamint 2520 kilogramm, egy luxusmárka mintájával készül szövet került elő – tudatta az alezredes.
Az előzetes szakértői vélemény szerint valamennyi ruha és kiegészítő hamisítvány, amiket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül akartak forgalomba hozni. A pénzügyi nyomozók a két sofőrrel szemben iparjogvédelmi jogok megsértése miatt eljárást indítottak – közölte a sajtóreferens. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink