Kerékgyártó Gitta a Messe Berlin új képviselője

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 03. 02. 23:38

A Messe Berlin új képviselőt bízott meg vásárainak szervezésével Magyarországon. Némethy Márta, aki több mint húsz éven át intézte a kiállítók, látogatók és újságírók ügyeit, nyugdíjba vonult. Szerkesztőségünk ezúton is köszöni neki az együttműködésünk évei alatt kapott sok támogatást. Márta hozzájárult ahhoz, hogy olvasóink munkájukhoz számos fontos információhoz jussanak a nemzetközi politika döntéshozóitól és a jelentős piaci szereplőktől.

(Lapzárta után kaptuk a hírt, hogy Némethy Márta február 13-án váratlanul elhunyt.)

Kerékgyártó Gitta (32 éves) január elsejével vette át a képviseletet. Közgazdász végzettségével nyolcadik éve dolgozik a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamaránál, a budapesti Lövőház utcában.

Jóleső érzéssel számol be arról, hogy a Grüne Woche magyar kiállítói, köztük az először megjelent vállalatok képviselői is általában elégedetten nyilatkoztak részvételükről.

– Most először láttam a Grüne Wochét, és lenyűgözött az ételek, italok egyedülállóan nagy, nemzetközi kínálata. Fantasztikus, hogy a világ minden tájának ízeit ki lehet próbálni – foglalja össze benyomásait. Berlinben részt vett a vásár külföldi képviselőinek tanácskozásán, ahol szóba kerültek a piacai szereplők tájékoztatásának új lehetőségei is:

– Akit érdekelhet valamelyik berlini vásár, például a Grüne Woche vagy a Fruit Logistica, az eddigieknél több érdemi információt fog találni honlapunkon. Akár kiállítani, akár látogatni szeretne valaki, széleskörűen és részletesen tájékozódhat a kamara honlapján: www.duihk.hu

Kapcsolódó cikkeink