Kedvezményt kapott számos önkormányzati tulajdonú üzlethelyiség bérlője

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 07. 24. 11:18

Budapesten a belvárosi önkormányzatok a kisebbik rosszat választották: lemondtak az idei bérleti díj egy részéről, csakhogy életben tartsák a tulajdonukban lévő üzlethelyiségek bérlőit – olvasható a privatbankar.hu-n. Ám még így sem tudják megakadályozni, hogy a becslések szerint akár többszáz vállalkozó végleg kiszálljon az üzletből. A kerületek összesen többszáz millió forinttól esnek el, ami nagyon hiányzik majd nekik.

A Fővárosi Önkormányzat által bérbe adott nem lakás célú ingatlanoknál március és június között nem volt olyan bérlő, aki nem tudott fizetni, vagy késve fizetett. Az önkormányzat ugyanakkor úgy számol, hogy az általa bevezetett kedvezmények nyomán idén 55 millió forinttal kevesebb lesz a díjbevétel.

A többi kedvezmény a kérelmek és rendeleti feltételek igazolása függvényében egyelőre csak nagyságrendileg, kb. 100 millió Ft-ra becsülhető – fogalmaztak a Prvátbankár kérdésére. Ez a szám az elhúzódó bizonytalanság és a továbbra is kevés hazai és csak nyomokban előforduló külföldi vásárló miatt jóval nagyobb is lehet.

„A Fővárosi Önkormányzat a nem lakás célú ingatlanok jelenlegi nyilvános pályáztatási bérbeadási rendszerének átdolgozását nem tervezi, eladásokat is csak a korábbi évekhez hasonló nagyságrendben, az elfogadott költségvetési értékesítési bevételhez mérten tervez.” – fűzték hozzá, amikor azt kérdeztük, hogy terveznek-e sürgős ingatlanértékesítést vagy az egész bérleti rendszer átalakítását.

Elmondták még, hogy a koronavírus-járvány miatt a Fővárosi Közgyűlés június 24-én módosította a nem lakás céljára szolgáló ingatlanok bérleti díjára vonatkozó szabályokat. Díjkedvezményeket vezetett be június 27-től, ezekben civil szervezetek, a kis- és középvállalkozások részesülhetnek. Elengedték a március 1. és június 30. közötti bérleti díj 25 százalékát, a bérleti díjra pedig 12 hónapos kamatmentes részletfizetést lehet kérni. Ha a bérlő bizonyítja, hogy árbevétele az előző év ugyanezen időszakához képest több mint 25 százalékkal csökkent, akkor a bérleti díj csökkentése 90 százalékos is lehet.

A középvállalkozások számára is lehetőség van a bérleti díj csökkentésére, ha árbevételük 33 százalékkal csökkent az előz év azonos időszakához képest. További feltétel, hogy kevesebb, mint 10 százalékát küldték el a február végi dolgozói létszámuknak.

Az erzsébetvárosi önkormányzat a veszélyhelyzet elrendelését követően első intézkedései között három hónapra felfüggesztette az alapítványi, az egyéni vállalkozói, illetve a mikro-, kis- és középvállalkozói körbe tartozó bérlők nem lakás célú bérleményei utáni fizetési kötelezettségét azzal a kitétellel, hogy az április, május, június hónapokban esedékes bérleti díjat 12 havi, egyenlő kamatmentes részletben teljesítik. Ezt a Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. már augusztusban, tehát napokon belül számlázza.

A vállalkozók az említett három hónapra esedékes bérleti díjakra – kivéve a járulékos költségeket – 25 százalékos kedvezményt kaphatnak, ha ezt kérik. A kedvezmény nagyobb, de legfeljebb 90 százalékos lehet, ha az árbevétel ezen időszakban 25 százaléknál – középvállalkozások esetén 35 százaléknál – nagyobb mértékben csökkent az előző naptári év azonos időszakához képest. Itt is feltétel ugyanakkor, hogy a bérlő átlagos állományi létszáma június 30.-án legfeljebb 10 százalékkal volt alacsonyabb, mint február utolsó napján.

A bulinegyed körüli botrányok miatt kettős nyomás alá került kerületi önkormányzat a vendéglátóhelyek üzemeltetőit azzal segítette, hogy a teraszok szeptember 15-ig pénteken és szombaton a társasházak közgyűléseinek hozzájárulása nélkül is nyitva tarthatnak éjfélig. Ez természetesen csak azokra vonatkozik, akik közterület-használati engedéllyel rendelkeznek.

A ferencvárosi önkormányzat is könnyítést vezetett be: az április 1. és június 30. közötti időszakra halasztást kaptak a bérlők a helyiségbérleti díj megfizetésére. Júliusban aztán úgy döntött a képviselő-testület, hogy a közel 190 vállalkozás felé fennálló, a halasztással érintett bérleti díjból eredő követelés 50 százalékát (ez közel 33 millió forint) elengedi, míg a fennmaradó 50 százalékot 2021. június 30-ig kell kifizetni.

Ez főleg a belvároshoz közeli kerületrészekben működő vendéglátó egységeknek és kisebb üzleteknek jött jól, bár csak kissé mérsékelte terheiket. Az ingatlanok esetleges eladási szándékára vonatkozó kérdésünkre azt válaszolták, hogy az minden esetben konkrét tulajdonosi döntéshez kötődik, így annak volumenét nem tudja előre meghatározni az önkormányzat. (Mester Nándor, privatbankar.hu)

Kapcsolódó cikkeink