Kedvezményekkel és megnövelt biztonsággal várják a Tunéziába utazókat

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 07. 07. 10:38

Tunézia a merényletet követően több intézkedést is hozott a biztonság megerősítésére az idegenforgalom zavartalansága és a turisták megnyugtatása érdekében, továbbá számos kedvezményt biztosít a szállodáknak, utazásszervezőknek a forgalom élénkítésére – számolt be a budapesti Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal igazgatója sajtótájékoztatón kedden.

Tunezia

Leith Ben Zakour gyáva cselekedetnek nevezte a szúszai üdülőkomplexumok ellen júniusban elkövetett merényleteket, amelyben 38 turista meghalt.

Kiemelte: a merénylet másnapján megtartott minisztertanácsi értekezleten döntöttek arról, hogy 1600 felfegyverzett rendőr vigyáz a biztonságra a turisztikailag frekventált tengerparton, és további 19 ezer rendőr biztosítja a városok és az idegenforgalmi látványosságok biztonságát. Hozzátette: a cselekmény előtt nem volt megszokott a felfegyverzett rendőrök látványa, de jelenleg ez szükséges, és megnyugtatja a turistákat.

Közlése szerint a terrorcselekmény után 48 órán belül a szállodaipar további működésének biztosítására is hoztak számos intézkedést, így például az adóhatósággal szemben fennálló tartozás későbbi rendezésének lehetőségével és bankkölcsönökkel könnyítették meg az iparág működését, a munkahelyek megtartását.

A légi forgalmat október 31-ig támogatják azzal, hogy egy járaton 50-80 százalék közötti foglaltság esetén minden üres helyet a tunéziai kormány fizet az utazásszervezőknek.

Az aktuális tunéziai helyzetről 24 órában rendelkezésre álló telefonos tájékoztatást vezettek be – sorolta az igazgató.

Beszámolt arról is, hogy több szolidaritási megmozdulás is segítette Tunézia mint úti cél megmaradását: három európai ország belügyminisztere is ellátogatott az országba, és az uniós tagállamok is feltétlen támogatásukról biztosították az országot a terrorizmus elleni harcban. Az angol turisták pedig maradtak Tunéziában, az értük küldött hat repülőből négy üresen tért vissza az Egyesült Királyságba – hangsúlyozta.

Elmondta azt is, hogy nagyjából 950 magyar turista tartózkodott a merénylet idején az országban, közülük mindössze 15-en kérték a hazaszállítást, a többiek folytatták a nyaralásukat.

Füri Mihályné, a Kartago Tours cégvezetője elmondta: az előszezonban duplájára nőtt az igény a tunéziai utazások iránt, a merénylet előtt heti 5 charter indult. A márciusi hasonló esemény után májusban kezdett újra beindulni a forgalom, ezt szakította meg a június 26-i tragédia. Jelenleg heti 2 járat – a Kartago Toursé és a Taurus Reisené – indul az országba, 50-60 százalékos kihasználtsággal.

Hozzáfűzte, hogy a szállodáktól a forgalom visszaesése miatt számos kedvezményt kapnak, így jelenleg a turisták kedvező áron utazhatnak az észak-afrikai országba. Elmondta azt is, hogy az utazási irodáknak nem kötelességük visszafizetni a befizetett összeget, de az irodák átfoglalási lehetőséget ajánlottak fel azoknak, akik nem akartak elutazni a történtek után.

Haythem Jamel, a Taurus Reisen vezérigazgatója arról beszélt, hogy a merénylet idején 350 utasuk volt az országban, közülük mindössze egy ötfős család jött vissza Magyarországra. Hozzátette, hogy az utak árai a merénylet miatt átlagosan 10 százalékkal csökkenhetnek.

Tolga Denise Sarüyice, a Sun&Fun ügyvezető igazgatója közölte, hogy az utasaik nyugodtan reagáltak, nem tört ki pánik, senki sem akarta megszakítani a nyaralását.

Az észak-afrikai országban június 26-án egy terrorista megölt 38 külföldi – többségében brit – turistát a népszerű szúszai tengerparti üdülőhelyen, ezután július 4-én szombaton harminc napig tartó rendkívüli állapotot hirdetett ki az államfő. Tunéziában korábban, 2011 januárjától, az „arab tavasz” kitörésétől 2014 márciusáig is rendkívüli állapot volt érvényben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink