Kapuvári húsgyár: három pályázó a vagyonra

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 09. 29. 11:05

Három ajánlat érkezett az egykori kapuvári húsgyárat működtető társaságok vagyonára kiírt, sorrendben hatodik pályázatra – közölte a péntek déli beadási határidő lejárta után az MTI-vel a felszámolóbiztosok egyike.

kapuvari husJendrolovics Pál elmondta: mivel az ajánlatokat később, közjegyző előtt bontják ki, nem tudni, hány pályázó érdeklődött a vagyon egy része, és hány – mint azt a felszámolók a meghirdetés során preferálták – annak egésze iránt. Az eredményhirdetés várhatóan október közepén lesz.

Az MTI érdeklődésére a felszámolóbiztos jelezte: a két hete kiírt pályázat szinte pontról pontra megegyezik a korábbival, lényeges különbség azonban, hogy az ajánlattevőknek igazolniuk kell a felajánlott vételár meglétét.

Július 17-én tájékoztatta az MTI-t Kovács Csaba, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. ügyvezetője arról, hogy a kapuvári húsgyár felszámolóbiztosai felmondták a közel két éve álló gyár vagyonára kiírt pályázat nyertesével kötött szerződést, mivel a cég sem a 40 napos határidő, sem a nyolc napos türelmi idő végére nem utalta át a vételárat, így a jogszabályok adta lehetőséggel élve szerződést bontottak vele.

Már akkor jelezte: minél hamarabb ismét meg kívánják pályáztatni a Kapuvári Hús Zrt. és a tulajdonában lévő Kapuvári Bacon Kft. vagyonát, mégpedig együttes kiírással, amint korábban is tették többször.

Kovács Csaba május 21-én tájékoztatta az MTI-t arról, hogy két szaúd-arábiai befektető magyarországi cége vásárolta meg a két éve leállt, azóta felszámolás alatt lévő kapuvári húsgyár vagyonát. A vételár pontos megjelölése nélkül annyit árult el, hogy a két társaságért kért 1,1 milliárd forint több mint felét kínálta a vevő, aki szarvasmarha-feldolgozásra kívánta átállítani az eddig sertéshús-termékeket készítő üzemet.

Akkor arról is tájékoztatott, hogy a vevő – amely megszerezte a Kapuvári márkanevet is – azt tervezte, hogy a vételár kifizetését követően, pár hónapon belül újraindítja és folyamatosan futtatja fel a termelést, amellyel elsősorban a kelet-európai piacokat célozza meg.

A Kapuvári Hús Zrt. felszámolását a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Cégközlönyben közzétett végzése szerint egy 2012. szeptember 17-én, hetekkel a termelés leállása után benyújtott kérelem alapján rendelte el a bíróság. A Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. vagyonát először tavaly áprilisban, majd júniusban hirdették meg, együttesen mintegy kétmilliárd forintért, de egyik esetben sem érkezett érvényes ajánlat.

A zrt. vagyonának irányára ezeken a pályázatokon mintegy 1,5 milliárd, a kft.-é körülbelül 450 millió forint volt, de később csökkentették az árat. A határidőig akkor mintegy 120 hitelezői bejelentést nyújtottak be, összesen mintegy 7,6 milliárd forint értékben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink