Kalifa termékek az otthoni sütéshez és főzéshez

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 12. 03. 08:00

– Örömmel mondhatom, hogy cégünk sütés-főzés szegmensben elért értékesítési eredménye a tavalyi főszezonunkban, ami októbertől december végéig tart, több mint 20 százalékkal emelkedett a 2007-es év azonos időszakához képest – újságolja Lovász Rita, a Kalifa termékeket gyártó és forgalmazó Gilan Trading Kft. marketingigazgatója.– Azt, hogy ez összefüggésben van-e a tavaly ősszel megjelenő gazdasági válsággal és annak azon egyik hatásával, miszerint sok fogyasztó az otthoni sütés-főzéssel próbál a családi költségvetésen szorítani, semmilyen rendelkezésünkre álló adat nem támasztja alá. Hiszen a sütés-főzéshez kapcsolható termékkategóriák az utóbbi években évről évre emelkedő tendenciát mutattak cégünknél.
A karácsonyi sütés során igen fontos termékük a Kalifa darált mák és Kalifa darált cukrozott dió. E két sikertermékük mellé az idei szezonban egy újdonsággal jelennek meg a piacon: a keleti ízvilágot idéző, a magyar fogyasztók számára még kevésbé ismert és használt sütemény-alapanyaggal, a Kalifa pörkölt, darált, cukrozott törökmogyoróval, amely a másik két termékhez hasonlóan 200 grammos kiszerelésben kerül a polcokra.
– A Gilan Trading Kft. az év utolsó négy hónapjában azon dolgozik, hogy a karácsonyi ünnepi időszakban minél több magyar család ételeit, süteményeit édesítsék és színesítsék Kalifa termékek. Így a már említett közkedvelt dió és mák mellett sütési portfóliónkba tartoznak a különböző mazsolafajták, kókuszreszelék, aszalt gyümölcsök és még sorolhatnánk – tekinti át Lovász Rita.

Kapcsolódó cikkeink