JYSK: régiós központ lesz Magyarország
A JYSK boltlánc 200 millió eurós beruházásból épült új ecseri logisztikai központja júniusban megkezdte a magyar üzletek kiszolgálását, júliustól pedig már Horvátország is innen kapja a termékeket – közölte a lakberendezési áruházlánc szerdán az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint régiós szinten is meghatározó része lesz a JYSK európai logisztikájának az Ecseren épült logisztikai központ.
A 143 ezer négyzetméteres és 205 ezer paletta áru tárolására képes elosztóközpontba egyelőre hetente 40 kamionnyi áru érkezik, de a szállítmányok száma folyamatosan emelkedik. Jelenleg 300 féle terméket tárolnak itt, ami nagyjából 15 ezer raklapnyi árut jelent.
Horvátország után Szlovénia és Szlovákia is bekapcsolódik majd az ecseri központú logisztikai láncba.
A vállalat jelentősebb munkáltatóvá is válik, az elosztóközpont kezdetben 300 új munkahelyet teremt, a forgalom bővülésével pedig akár 500-ra is emelkedhet az Ecseren foglalkoztatottak száma – közölték.
Az elosztóközpont része két, 43 méter magas torony is, amelyekben automatizált magasraktárak működnek majd. A gépek beszerelése és tesztüzeme a következő hónapokban zajlik, és októberre indulhatnak be a tornyok teljes kapacitással.
A közlemény szerint a több országot kiszolgáló logisztikai központ létrehozása évi 4,5 millió kilométerrel kevesebb fuvarútvonalat jelent, amivel évi 3600 tonna szén-dioxid kibocsátás spórolható meg. Az épületen belül csak elektromos targoncák közlekednek, a tetőn hatezer négyzetméteren telepítettek napelemeket, a melegvíz-ellátást napkollektorokkal támogatják és hőszivattyúval csökkentik a fűtési igényt.
A JYSK Kereskedelmi Kft. a legutóbbi lezárt pénzügyi évben (2020 szeptemberétől 2021 augusztusáig) az eddigi legmagasabb árbevételét ért el Magyarországon, az 57 milliárd forintos árbevétel 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A 2019-20-as üzleti évben az árbevétel 51,4 milliárd forint volt, 13 százalékkal nőtt a megelőző évhez képest. A nyilvános cégadatbázis szerint a társaság a legutóbbi üzleti évében 8,73 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, míg az azt megelőző üzleti évet 5,86 milliárddal forinttal zárta.
A JYSK-nek jelenleg Magyarországon több mint 800 munkavállalója van és 91 üzlettel rendelkezik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Újabb nemzetközi logisztikai cég költözött Maglód népszerű logisztikai parkjába
A nyár végén 5000 m2-es új telephelyet nyitott a reptéri…
Tovább olvasom >Az IKEA új kollekciója elhozza otthonainkba a svéd természetet
A gyermekeknek szóló, SKOGSDUVA kollekciót a varázslatos svéd erdők ihlették,…
Tovább olvasom >Különleges kamionokat indít útnak a Waberer’s és a Volvo Trucks a mellrák elleni küzdelem jegyében
Rendhagyó akcióval csatlakozik a mellrák elleni küzdelemhez a Waberer’s Csoport…
Tovább olvasom >További cikkeink
Közel másfél milliárd forintból újult meg a Hűvösvölgyi úti SPAR
Nemcsak teljes belső modernizáció, külső homlokzatfelújítás, de szolgáltatásbővítés is történt…
Tovább olvasom >A Dreher vezérigazgatója a befogadó kultúra további erősítésére tett vállalást
Nemzetközi kutatások* bizonyítják, hogy azok a vállalatok, ahol a munkavállalók…
Tovább olvasom >Magyar marketingigazgatót nevezett ki a Groupe SEB Közép-Európában
A Groupe SEB közép-európai központja kinevezte új marketingigazgatóját, Raskó Enikőt.…
Tovább olvasom >