Jönnek az intézkedések: Orbán Viktor a Facebookon fakadt ki az áremelések miatt
Elég volt, véget vetünk az indokolatlan áremeléseknek – közölte a miniszterelnök kedden a közösségi oldalán.
Orbán Viktor a Facebook-oldalán megosztott videójában azt mondta: az indokolatlan és túlzó áremelések megfékezése érdekében tárgyalásokat folytatott a kormány az elmúlt napokban a kereskedelmi láncok képviselőivel.
„Sajnos, a kereskedők ajánlatai messze elmaradtak az elvárásainktól, ezért úgy kellett döntenünk, hogy intézkedéseket vezetünk be a kereskedelemre”
– fogalmazott, hozzátéve, hogy március közepétől 30 alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot.
Orbán Viktor kifejtette, hogy az elmúlt időszakban a tojás esetén ez 40 százalék, a vaj és a tejföl esetén pedig több mint 80 százalék volt, „lássuk be, ez elfogadhatatlan„.
Minden olyan élelmiszer esetében, ahol az árrés elszállt, az árakat csökkenteni kell úgy, hogy a fogyasztói ár maximum 10 százalékkal haladja meg a beszerzési árat, és ezt ellenőrizni is fogják
– emelte ki.
A miniszterelnök aláhúzta, hogy ezeket az intézkedéseket március közepén vezetik be, és május végéig tartják hatályban. „Akkor felülvizsgáljuk, és ha szükséges, folytatjuk is. A túlzott és indokolatlan áremeléseknek véget fogunk vetni” – hangsúlyozta.
Orbán Viktor a videó alatti hozzászólásában felsorolta az érintett élelmiszereket: csirkemellfilé, csirkecomb, csirkefarhát, csirkeszárny, egész csirke, pulykamellfilé, UHT tej (1,5 százalékos zsírtartalom), UHT tej (2,8 százalékos zsírtartalom), ESL tej (1,5 százalékos zsírtartalom), ESL tej (2,8 százalékos zsírtartalom), étolaj, margarin, sertészsír, vaj, finomliszt, rétesliszt, késői burgonya, kristálycukor, sertéscomb, sertéskaraj, sertésoldalas, sertéstarja, tojás, tejföl, trappista, tehéntúró, natúr joghurt, gyümölcs joghurt, fokhagyma és a párizsi.
Kapcsolódó cikkeink
Komoly veszélybe kerülhetnek a magyar élelmiszergyártók az árrésstop miatt
Az árrésstop bevezetése nyomán eddig szigorúan titkolt információk kerültek nyilvánosságra:…
Tovább olvasom >Nagy Márton szerint működik az árrésstop
Működik az árrésstop, több mint ezer termék árát sikerült megfogni…
Tovább olvasom >Drágulás és árcsökkenés egyszerre – az árrésstop hatása már az első héten érezhető
Jelentős átrendeződés indult el az élelmiszerárakban a március 17-én bevezetett…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI-elemzés: árréstop – mentőöv a vásárlóknak, béklyó a piacnak
Nagy Márton miniszter bejelentésé alapján, 2025 márciusában a Magyar kormány…
Tovább olvasom >Zsigó Róbert: 874 élelmiszernek csökkent az ára az árrésstopnak köszönhetően
Az új adatok szerint 874 élelmiszernek csökkent az ára az…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság vészhelyzeti tartalék felhalmozását javasolja az uniós lakosságnak
Az Európai Bizottság szerint az Európai Uniót is érintő jelenlegi…
Tovább olvasom >