Jönnek az ázsiai trónkövetelő városok

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 06. 12. 11:04

Egyre nehezebb helyzetben vannak a világ hagyományosan vezető városai, ahogy próbálják megtartani a globális versenyképességüket. A 2019-es Global Cities Report (melyet az A.T. Kearney tanácsadócég állított össze) ugyanis azt mutatja, hogy az eddig háttérbe szorult európai városok mellett Ázsia és a Közel-Kelet feltörekvő települései is egyre nagyobb kihívást jelentenek az olyan óriásoknak, mint New York, London vagy Párizs– írja a CNBC nyomán az origo.

Az idei jelentésben azonban még nem látható változás az élen. Most már a 10. egymást követő évben jött ki olyan eredmény, mely szerint New York az első, London a második, míg Párizs a harmadik a globális versenyképességi rangsorban a világ városai között. A jelentés számos tényező figyelembevételével készült el, beleértve egyebek mellett az üzleti aktivitást, a kultúrát, a humántőkét, a politikai helyzetet, valamint az információ áramlását.

New York különösen erős az üzleti aktivitás, illetve a humántőke területén, míg Párizs az információáramlás tekintetében végzett kiemelkedő helyen, London pedig a kultúra terén rendkívül erős.

A top10-es listára az alábbi városok kerültek még föl (csökkenő sorrendben): Tokió, Hongkong, Szingapúr, Los Angeles, Chicago, Peking, Washington D.C.

Városok kilátásai
A jelentés azonban nem csupán a jelenlegi helyzetet mérte föl, a városok kilátásait is megvizsgálta. Ez alapján pedig arra jutott, hogy már a közeljövőben komoly átrendeződésekre lehet számítani. A következő generációs központokat a jelentés alapvetően négy tényező alapján értékelte: személyes jólét, gazdasági teljesítmény, innováció és kormányzás.

Ezeket számba véve idén London végzett az első helyen a jövőbeni kilátások tekintetében. A brit főváros két helyett ugrott előre a tavalyi teljesítményhez képest – mindezt úgy, hogy közben igen komoly aggodalmak övezik az Európai Unióból való kilépést.

A tavalyi győztes San Francisco viszont idén csak a harmadik helyre futott be, mivel a technológiai központ gyengébb eredményt ért el a személyes jólét, illetve a külföldi beruházások területén. A második helyre így Szingapúr került – az ázsiai városállam három helyet ugrott 2018-hoz képest.

A nagy kihívók top10-es listájára az alábbiak kerültek föl (csökkenő sorrendben): Amszterdam, Párizs, Tokió, Boston, München, Dublin, valamint Stockholm.

Jönnek a trónkövetelők
Noha a versenyképességi 10-es listára csupán egyetlen kínai város (Peking) került föl, az elemzés készítői hangsúlyozták, a kínai és a közel-keleti városok felemelkedése már a küszöbön van, részben a gazdasági teljesítményeik jelentős fejlődése miatt.

A következő években különösen a kínai városok lendülete lehet izmos, és komoly előzésekre lehet számítani – aminek következtében néhány év múlva egészen más listát láthatunk.

Ezt támasztja alá, hogy az elmúlt évtizedben a kínai városok háromszor olyan gyors ütemben növekedtek, mint az amerikaiak. Ahhoz azonban, hogy ezek a trónkövetelők valóban be is kerüljenek az élbolyba, arra is szükség volna, hogy olyan fejlődési és növekedési stratégiát dolgozzanak ki, melynek középpontjában a lakosság áll – hangsúlyozta a jelentés. (origo)

Kapcsolódó cikkeink